Archívum

‘vendegblogger’ cimkével ellátott bejegyzés

RoqyBluetooth, avagy külső GPS használata iPoddal - írta: Kenji

október 11th, 2009 vendegblogger 52 hozzászólás

Amióta megtudtam, hogy az iPod Touch-omban megbúvik egy kis bluetooth egység, azóta azt várom, mikor talál már valaki megoldást arra, hogy össze tudjam párosítani a kütyümet egy GPS vevővel. És amikor sorra kezdtek megjelenni a navigációs szoftverek, ez a vágyam egyre elérhetőbbnek is tűnt. Nagy kijelző, gyors processzor, minden adott ahhoz, hogy egy klafa navigációs eszközt varázsoljunk a Touchból. Már csak egy olyan program hiányzott, ami áthidalja a (szoftveresen?!) lebutított bluetooth vevő és  a navigációs szoftver közötti űrt. Erre meg is jelent ennek az embernek a programja: a RoqyBluetooth és örvendeztem is.

Nálam tökéletesen működik, (egy Bluemax vevővel próbáltam) és a fórumokon is azt olvasom, hogy viszonylag jól működik. Persze, mivel frissen megjelent program azért bug javítások várhatóak. Mindenesetre érdemes kipróbálni. Itt jegyezném meg, hogy az eljárás amit közlök a program kipróbálására buzdít, ajánlom, hogy aki tudja, természetesen vegye meg 8 euróért a licenszt a www.roqy-bluetooth.net oldalon. A leírás a 0.8.0-ás hivatalos verzióhoz készült, amely az iPod Touch 2G, 3G, illetve az iPhone 2G, 3G, 3GS-en is működik, bővebben a támogatott eszközökről: http://www.roqy-bluetooth.net/hardware.html.

Amire szükségünk lesz (néhány megtalálható ebben a csomagban):
  • roqyBT-0.8.0-1.deb fájl
  • MobileTerminal (Cydián keresztül letölthető)
  • iPhonebrowser (vagy más fájl-, adatátvitelre alkalmas program)
  • iFile (vagy más fájlok hozzáférési jogait buheráló program) [szifon.com-os Cydia source-ból letölthető]

1. lépés - Telepítőfájl másolása, telepítés:


iPhone Explorerrel, vagy egyéb más fennt említett programmal, másoljuk a roqyBT-0.8.0-1.deb fájlunkat, az iPodunk  /tmp könyvtárába. Ezután indítsuk el a már Cydiából feltelepített MobileTerminal programunkat. Itt írjuk be a következőket:

su root
alpine
dpkg -i /tmp/roqyBT-0.8.0-1.deb

Ezzel fel is telepítettük a programunkat, csak annyi a dolgunk, hogy újraindítjuk az eszközünket. Újraindítás után, meg kell jelennie az ikonnak a springboard-on.

2.lépés - A telepített program crack-elése:

A két fájlunkkal felül írjuk, a már eredeti, meglévőket az iPhoneBrowser segítségével:
  • a roqyBluetooth fájlt az /usr / bin könyvtárba másoljuk
  • a roqyBT fájlt a / var / stash / Applications / roqyBT.app könyvtárba másoljuk
3. lépés: iFile segítségével a két fájl hozzáférési jogainak beállítása:

Elindítjuk a programunkat, kikeressük az előbbiekben emlegetett fájlokat és a nevükkel egy sorban lévő, sor végi nyílra kattintunk. A bejövő ablakban lentebb egy kicsit az Access Permissions részben beállítjuk a hozzáférési jogokat. Tehát mindkét fájlnál így nézzen ki:
  • User:   Read, Write, Execute
  • Group: Read, Execute
  • World:  Read, Execute

Done gomb, lépjünk ki, indítsuk újra a készüléket .


4. lépés: Program aktiválása

Indítsuk el a roqyBluetooth programunkat végre. Licence Managerbe lépjünk bele. Legalul a licensz kódnak adjunk meg random 8 karakter betűt (lehetséges bármennyi és bármilyen karakterekkel is működik, de én így próbáltam). Kiírja, hogy rossz licensz, visszalépünk a főmenübe és voilá! licensz elfogadva.

5.lépés: Program használata

Elindítás előtt kapcsoljuk be a GPS vevő készülékünket. Roqybluetooth elindítása után a program automatikusan bekapcsolja a Bluetooth Stack-et, ami azt jelenti, hogy elkezdi keresni a GPS vevőt, megjelenik egy ablak rákoppintunk a vevő nevére és csatlakoztatva vannak az eszközeink. Ezután Home gombbal nyugodtan kiléphetünk, indítsuk el kivánt navigációs szoftverünket (iGO, Navigon, Sygic, TomTom stb.) és veszi a GPS jelet. :) Ha már nem használjuk a navigációs programot, akkor vissza kell lépnünk a roqy programba és kikapcsolni a Bluetooth Stack-et, különben bekapcsolva marad és esetleg szívhatja az aksit, vagy teljesítményét csökkenti az iPodnak. Biztos ami biztos.

Jó navigálást!

Need for Speed: Undercover - csapó 2 - írta Lil’ Prophet

május 6th, 2009 vendegblogger 12 hozzászólás

img_0012Itt a második NFS:U tesztünk is, ezúttal Lil’ Prophet tollából: köszönjük szépen neked is.

A NFS: Undercover iPhone/iTouch változata már október óta lázban tartott. Persze az utóbbi időben már inkább már nem is törődtem vele, de annál is nagyobb meglepetésként ért, mikor megláttam, hogy megjelent.

A kezdés a szokásos, EA logó, loading, majd egy átvezető videó, ami megegyezik a játékban találhatóval. Ez már elég jó előjelnek bizonyult. Akárcsak a “rendes” játékban, itt sem turkálódhatunk az első elindítás előtt a menüben, hanem egy jól felépített tutorial-ban kell részt vennünk. A grafika olyan, amilyennek már láthattuk (engem az Undergroundra emlékeztet minimum grafikai beállításokon), az aszfalton lévő visszatükröződés viszont kiemelkedően jól néz ki, sajnos ez a kocsin már nem látszik meg (dehát mit is várnánk ilyen hardverrel).

Az irányítással eleinte voltak gondjaim. Sajnos a kanyarodás közbeni kamerdőlés nem kapcsolható ki, de könnyen hozzá lehet szokni, a kanyarodás viszont néhol nehézkesnek bizonyult. Bár lehet hogy csak az én reakcióidőmmel van a baj.:) Ettől függetlenül bárki könnyen hozzá tud szokni a tutorial végére. Természetesen a nitro és az időlassítás is része a játéknak, ez előbbit úgy idézhetjük meg, hogy végighúzunk a kijelzőn alulról felfelé EGY ujjunkkal (persze vízszintesen tartva), az időlassítás pedig vice versa. Ugyanez a metódus, csak lefelé. A fékhez simán nyomni kell a kijelzőt. A hirtelen bevett kanyarokkal driftelhetünk is, erre épülnek is feladatok.

img_0016A bemelegítés után végre menüben vagyunk, ahol végre lehetőségünk nyílik karrierépítésre. Autóvásárlás (jópár jármű szerepel a palettán, amiket időközben oldhatunk fel), nagyon szépen kidolgozott modellekkel, látszik, hogy foglalkoztak vele… bár volt is rá idejük. Az autókat ugyanúgy fejleszthetjük, pingálhatjuk, mint a nagytestvérben.

Természetesen a játékmódok sem maradhattak ki az Undercoverből. Nem volt még alkalmam 3-4 versenynél többet játszani, de van körverseny, szakasz, drift, rendőrkocsik zúzása és sima menekülés… egyszóval minden, mi szem szájnak ingere. És füleink sem maradnak inger nélkül, a soundtrack licenszelt zenéket tartalmaz (kategóriájában egyedülálló módon), számcímek nincsenek kiírva, de Axl Rose hangját sikerült felismernem (azért javítsatok ki, ha mégsem ő lenne).

Hát, ez lenne az Undercover, amilyennek vártuk (vagy -tam). Több órányi minőségi szórakozást kínál, amit vétek visszautasítani!

Lil’ Prophet

img_0013img_0014img_0015

Back to the line of duty

május 2nd, 2009 thingol 4 hozzászólás

Na, újra fúj a változások szele. DarkEvillel elhatároztuk, hogy ráncba szedjük kicsit az oldalt, főleg a konstants részeket, meg jön egy-két új ötlet, amiket elvileg az elkövetkező egy-két napban, hétben (napban, ha róla, hétben, ha rólam van szó, hehe).

Először is frissítve lett a Kapcsolat menüpont. Most megint megy az itouch.hu@gmail.com -os mail cím, egy bökkenő van csak vele: most minden a bloggal kapcsolatos levél (amit máshova küldtetek, az is!) elveszett. Tehát ha valaki írt levelet az elmúlt egy hétben, és amit kért, nem csináltam meg (még ha válaszoltam is rá!), az küldje el még egyszer (egy vagy kettő vendégblogger post garantáltan áldozatul esett. Bocsi a gazdáktól, de cserébe ha most elküldik, akkor ma, vagy holnap délelőtt kirakom, ígérem).

Garantáltam elveszett még egy-két iPod Touch Vételes e-mail is. De nem is baj, mert az mostanában amúgy is elég kaotikus lett: nem mindig volt időm felrakni - és ami még rosszabb - levenni sem egy adott Touch-ot. Ezért az most kap egy rebootot, tehát minden lekerül, tehát aki mostantól szeretné, hogy kikerüljön a Touch, az írjon megint mailt és kirakom. Ezzel együtt be akarok ott vezetni egy új “rovatot” is, ami az új Touch-okkal foglalkozik, tehát ha valaki jó áron lát valahol Touch-ot, az pontos árral és helyszínnel (URL-lel) is küldhet e-mailt, szívesen vesszük azt is.

Egyúttal frissült a szoftveres javítás is, ha nem is sokat mondjuk, de hozzáadtuk a második generációs Touch-ok teljes javítását, meg a 3G füttelenítést is. Továbbiakban DarkEvil tudja vállalni Pesten a javítást, amivel jelentősen bővül a lefedettségünk, hehe (én ugye mindezt Pécsett tudom válalni).

Örömmel láttam, hogy a Kérdezz-Felelek átlépte az 1000 kommentet: köszönjük a bizalmat (=! Itt még tervezem, hogy belerakok az alap oldalba pár új kérdést: esetleg kommentbe jöhetnének tippek, hogy mik legyenek azok, mert nekem van 1-2 ötletem, de igényetek nektek van rá.

Végül, de legutolsósorban talán a legfontosabb dolog: ezentúl örömmel fogadunk állandó szerzőket is, melynek menete a következő: ha valaki ír egy vendég cikket, az kap egy közreműködő acc-ot, ergo onnantól meg tudja írni a bejegyzést az oldal felületén, nekem csak a képeket kell elküldenie mailben, meg persze, hogy rakjam ki a postot. Aztán ha valaki elég sok és elég jó postot írt, egy szer csak azt fogja észrevenni, hogy tud képet feltölteni, és, hogy nem kell az én jóváhagyásom ahhoz, hogy kikerüljön a főoldalra. Egy dolgot megemlítenék: nekem sem tökéletes a helyesírásom (sőt!), viszont ha az elolvasás közben kiszúrok valamit, azt kijavítom, és ez nekem a halálom: a rossz helyesírás igénytelenséget sugall. De amúgy remélem ez a rendszer mindenkinek megfelel (természetes az állandó szerzők kikerülnek a Kapcsolat menüpontba is - mint ahogy DarkEvil már kint is van).

Zárszónak még annyi, hogy úgy tűnik, hogy lassan kezd helyreállni a régi rend, de én most már nem ígérek semmit, mert nem tudom, mennyire fogom tudni betartani.

stat

Vendégbloggerkedés?

március 19th, 2009 thingol 9 hozzászólás

Mint látjátok, az utóbbi időben kicsit visszavettünk a lendületből (de diplomatikus megfogalmazás, hehe), elég csak a 36 napos szünetre gondolni, de azóta is csak hébe-hóba vagyok sajnos. Okokat nem fejtegetnék, van, aki tudja, van, aki sejti, de legyen elég annyi: én is ember vagyok, akinek meg van a saját mókuskereke, és néha ebből a saját mókuskerékből - amiat néhányan életnek hívnak - néha nehéz kiszabadulni…

Egyet szögezzünk le az elején: direkt, kifejezetten nem keresünk állandó írót (még?). Azonban mindenféle vendégblogger cikket szívesen fogadunk, és ha valaki sok és jó cikkeket küld, idővel lehet, de csak lehet, hogy esetleg meghívjuk az oldal szerkesztőjének (itt, a kezdeteknél érdemes leszögezni, hogy ne később legyen ebből probléma: nem tudom és nem is akarom garantálni, hogy azonnal kirakok minden beküldött postot, sőt, fentartom a jogát, hogy a a cikket további finomításra visszaküldjem (próbáljátok meg minimalizálni az egyértemű helyesírási hibákat, oké, oké, tudom, néha (?) én is hibázok). Ha valakinek ez nem felel meg, ne küldjön be postot. Természetesen a beküldő nevét a post nevében jelezzük, ha van oldal vagy blog, akkor a post végén aktív linket helyezünk el. Vendégblogger postot bárki küldhet nekem a kapcsolatok fül alatt lévő e-mail címre).

Most kicsit nagy az elmaradás, még a 2G jailbreakről sem írtam (shame on me!), ezeket próbálom most behozni, aztán lesz, ami lesz.

A béke és a Touch legyen veletek :).