Archívum

‘theming’ cimkével ellátott bejegyzés

Theme Csütörtök

június 24th, 2010 zilahy 27 hozzászólás

Régen foglalkoztam témákkal itt a blogban, de most, hogy rengeteg a szabadidőm - és ezt tessék szó szerint érteni - összeszedtem néhányat, ami az én személyes ízlésvilágomat tükrözi, szóval egyáltalán nem kötelező rajongani értük. Végignézitek, és eldöntitek, hogy melyiket fogjátok esetleg kipróbálni. Nézzük: Olvass tovább…

Themes #2 GAIA08

február 20th, 2010 zilahy 19 hozzászólás

Az előző témás bejegyzésemet én sikeresnek könyveltem, nagyon örültem, hogy több embernek is tetszett :) Ezen felbátorodva kezdtem hozzá a második ilyen jellegű blogbejegyzésem írásához. Az előzővel ellentétben ez a téma szinte teljese saját, eltekintve attól, hogy a concept létezett, azonban nem volt letölthető sehonnan, így én alkottam meg. Ezért nem is teljesen olyan, mint amilyennek az eredeti alkotója megálmodta, megalkotta. Ti is megtekinthetitek ezt a conceptet, ami egy kép csupán.  Tehát az alapján alkottam meg a témát. Természetesen ismét vettem igénybe segítséget, ezt nem is tagadom, de a téma, - az én véleményem szerint – egészen használható, sőt, szerethető lett. :) Mellékeltem egy PSD-t is, így mindenki azt rakhat az alsó dockba amit jónak lát, nem kell az én ízlésemhez alkalmazkodnia. Letöltés.

gaia08

Hogy szóljon valamiről a blogbejegyzés, szeretnék megemlíteni egy nagyon hasznos kis cydia alkalmazást. Jómagam is kipróbáltam, és azt hiszem, a következő témámba bele is építem, hogy  nézzen is ki valahogy.  Az alkalmazás neve infinidock. Ez a kis program annyit tud, hogy megengedi, hogy jó pár ikont lerakj a dockba, és ezek között egy laza ujjmozdulattal navigálj. Nagyon hasznos azoknak akiknek az átlagnál több app van  telepítve, és szeretnék a legfontosabbakat egy helyen tudni, és ezek között könnyen navigálni.  A program telepíthető cydiaból, valamint megnézhető működés közben youtube-on is. A téma pedig letölthető innen.

Categories: theming Tags: , ,

Theming verseny, harmadik kör

december 3rd, 2009 thingol 29 hozzászólás

Megkésve bár, de törve nem, útnak indul a harmadik kör, remélhetőleg most nyolc napra, és nem fél évre, szóval szavazzatok, mert ki tudja, meddig lehet még. A második kört végül Mityók nyerte, innen is gratulálok neki, szoros verseny volt Csebbyvel, de végül a szavazatok 32%-val nyerni tudott. Na, lássuk a harmadik kört (aki nem tudná, hogy mi ez, erre fáradjon).

Annyi változott még, hogy mivel négy kör lett, ezért mindenhonnan csak az első jut tovább, és utána azok fognak megmérkőzni egy döntőben. Egyelőre tehát ez a harmadik kör, de lesz még egy negyedik is, aztán a döntő. Hajrá srácok.

Tibi

2009_071800072009_07180001

Winch

IMG_0070IMG_0071IMG_0072

Daneealama

IMG_0027IMG_0028

Tomzorz

ToMzorz


Categories: játék Tags: ,

Legyen öt sorod!

augusztus 18th, 2009 thingol 18 hozzászólás

IMG_0041Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én az első egy-két oldalon általában egy, maximum két sornyi ikont szoktam tartani, mert valahogy így letisztultabbnak hat az egész, valahogy kevésbé érzem telezsúfoltnak az egészet - így viszont elég kevés program jut ide, erre viszont megoldás a Five-Column SpringBoard (Cydiaból telepíthető), ami engedélyez egy ötödik oszlopot a SpringBoardban.

Hosszabb távon nem tudom, mennyire lesz bejövős a dolog, egyelőre viszont nekem tetszik, így marad (igaz, ikonok mozgatásánál “átlóg” egy-egy ikon széle, de ez legyen a legnagyobb bajom).

Theming verseny, második kör

július 24th, 2009 thingol 29 hozzászólás

Egy hét alatt 162-ten szavaztatok a Theming verseny első körében, reméljük a második kör is - legalább ennyire - sikeres lesz. Az első továbbjutónk Kondor Árpád (76). de Tibinek is van még esélye a továbbjutásra (44). Én sajnos a legelején kiestem a játékból, de azt hiszem ez várható volt :). Nézzük akkor a második kört, újabb öt téma, újabb egy hét a szavazásra, nem is húznám tovább a szót.

Mityók

IMG_0000_15IMG_0000_16IMG_0000_21
IMG_0003

Németh-Döltl György

ielegance1 w.musicielegance2ielegance3
ielegance7ielegance8

Csebby

IMG_0039IMG_0038IMG_0037

Barta Péter (Saját téma a neve iTrend, váltakozik a lockscreen képe, amit eddig még egyik témánál sem vettem észre, és váltakozik a springboard képe)

IMG_0184IMG_0183IMG_0182
IMG_0181IMG_0180IMG_0179


Sir Alex

IMG_0664IMG_0665IMG_0666[1]

Theming verseny, első kör

július 17th, 2009 thingol 38 hozzászólás

Még májusban indítottam be a Theming versenyt, aztán időhiány miatt - mint annyi minden más - ez is félbe maradt. De most végre van rá idő, legalábbis nagyon remélem, remélem nektek is annyira tetszik az ötlet, mint nekem. Összesen kilenc pályázó van, ők két körben fognak indulni, először öt, aztán négy induló, mindkét körben az első két helyezet automatikusan továbbjut, az ötödik pedig a két körben összesen az ötödik legtöbb szavazatot elérő pályázó lesz. Remélem teljesen érthető :) Mindkét kör pontosan egy hétig fog tartani, péntek déltől a következő péntek délig. Nem is húznám tovább a szót, induljon a szavazás :)

Azt mindenki döntse el magában, hogy a kinézet/használhatóság milyen mértékben játszik szerepet, én - a próbálván megőrizni a verseny objektív voltát - nem fogok véleményt hozzá fűzni egyikhez sem (a másik, meg, hogy elvégre én is indulok). Annyit még, hogy sajnos az e-mailekben a legtöbbször teljes név jött, és az alapján nem igazán tudtam beazonosítani mindenkit, szóval ha egy induló át akarja iratni a nevét, csak szóljon nyugodtan.

1: Tibi

IMG_0018IMG_0034IMG_0036
IMG_0037IMG_0041IMG_0043

2: Destinix

photo (37)photo (38)photo (39)

3: Dezs (érdekesség: nem winterboardos)

Lockscr5_kep4_kep
3_kep2_kep1_kep

4: Kondor Árpád

3579056778_ca06355e4c_o

5: Anonymus

img_00061img_00072img_00081
img_00092img_00102

Theming verseny

május 29th, 2009 thingol 35 hozzászólás

Ahány Touch, annyi féle téma, ikonrendezés, kinézet, miegymás - gyakorlatilag annyi féle van, hogy az összehasonlításuk - pláne a sorrendbe állításuk! - elég nehézkes feladat. Mi most mégis ezt szeretnénk megpróbálni, teljesen szubjektív, szavazásos módon.

De miért verseny? Mert szeretnénk titeket egy kis játékra (amúgy hamarosan jön majd egy másik játék is - stay tuned) invitálni, egészen pontosan egy versenyre: megnézni, hogy kinek van a legszebben moddolva a SpringBoardja, kinek a legcoolabb a LockScreenje, és így tovább: valami olyasmiket várunk, mint amilyet én postoltam a napokban (én amúgy ezzel is fogok indulni).

A nevezési határidő 2009. június ötödike éjfél, tehát kicsit több, mint egy hetetek van rá: a nevezési feltétel csupán annyi, hogy ha igény van rá (ergo valaki megkérdezi kommentben), akkor el kell árulni a téma nevét, ha saját, esetleg módosított téma, akkor remek lenne, ha közzé is tennétek - de ha csak módosított, akkor mindeképpen jelezzétek az eredeti témát meg! - az egyenesen remek lenne.

A nevezés módja: a LockScreenről és minimum egy SpringBoard oldalról kell képet küldeni (de minél több, annál jobb!) a következő címre: admin@itouch.hu, a téma legyen pedig “Theming verseny” (figyelem! ha a téma nem ez, akkor sajnos nem fogsz részt venni a versenyben, mert a szűrő csak a pontosan megadott téma esetén dobja be a címkéhez a leveledet).

A játék menete: mivel gőzöm sincs, hogy mekkora érdeklődés lesz, ezért egyelőre úgy gondoltam, hogy ötös blokkokban fognak megmérkőzni a képek (az, hogy ki kerül egy csoportba véletlenszerűen fog eldőlni), és pontosan öt napig lehet majd rájuk szavazni (jobb oldalt, a mostani szavazás helyén). Minden ötös csoportból egy jut tovább, és ők a végén egy (sok jelentkező esetén több) végső menetben fogják összemérni a tudásukat (ha nem jönne össze 25 pályázó, akkor is vigaszágon kipótoljuk öt résztvevőre az utolsó fordulót).

Remélem minden világos, és sok szerencsét mindenkinek! :)

Categories: játék Tags: , ,

Theming: High Voltage Theme By Thende

május 21st, 2009 Thende 6 hozzászólás

Elkészült második nyilvánosan is válalható témám, Touch-ra, (természetesen szifonon is ugyan úgy működik a dolog) ami a High Voltage Theme névre hallgat. (A képre kattintva megtekintheted nagyobb méretben is.)

Amin változtattam:

  • Lock Screen-en: a “slide to unlock” csúszka, és a szövegen végigfutó világítás színe, valamint a a töltést jelző elemhez is raktam pluszt :)
  • Status Bar
  • Dock
  • Háttérkép
  • Email, Cydia, Appstore, stb.: újdonságot jelző kis képének cseréje.

Az ikonokon két okból kifolyólag nem változtattam:

  1. nekem ezek tetszenek :D
  2. Mindenki más, és más ikonokat használ. És ha meg is csinálnék teszem azt 30 darabot, biztos lenne olyan, amihez nincs, felemásan meg csúnya.

Letöltéshez katt ide -> High Voltage Theme Letöltése

Használjátok egésséggel! :)

Üdv, Thende.

Témák készítése 2. rész: program ikonok és akku ikon módosítása

május 19th, 2009 Drifter 4 hozzászólás

2. lecke

Program ikonok módosítása

Az előző részben elfelejtettem szólni, hogy ha valaki a Fugu-t használja akkor a mappák létrehozásakor a Remotely legyen kiválasztva és ne a Locally.

1. módszer:

A WinterBoard-os (továbbiakban WB) módszer a jobb, de időigényesebb is. Most keressük meg a legutóbb készített témánkat és hozzunk létre egy Folders mappát.

kep11

Lépj bele a mappába és hozzunk létre egy AppStore.app (vagy amelyik programnak az ikonját akarod megváltoztatni).

kep21

Lépj bele az imént létrehozott mappába és másold ide az icon.png nevű fájlt. Nem mindegyik programmal működik az icon.png.

kep31

Most nyisd meg a WB-t és válaszd ki a témát, majd nyomj egy Home gombot és várd meg amíg betölt.

kep4

2. módszer:

Ez a módszer a régi SummerBoard-os módszer, de a WB ugyanúgy tudja kezelni. Ismét menj az előző alkalommal létrehozott témába. Hozz létre egy Icons nevű mappát.

kep51

Lépj bele és másold be az ikonokat. Az ikonok nevének, pedig azt a nevet kell megadni, amit az iTouch/iPhone-on kiír, érdemes az angol nevét választani mert akkor mindig az jelenik meg. Ha pedig például a német nevét írod be ,akkor csak akkor jelenik meg az ikon ha németre van állítva a rendszer nyelve(legalábbis nálam ez így volt). Ha magyarra van állítva a rendszer nyelve akkor is az angol neveket írd be. Tehát pl: App Store.png, Calculator.png stb.

kep61

Majd ismét nyissuk meg a WB-t és engedélyezzük. Ha éppen használatban van a téma akkor kétszer kell rábökni, először eltűnik a pipa, aztán meg visszajön és Home gombot nyomni.

kep7

Akku ikon módosítása

Ez az alap ikon, amikor töltőn van az iTouch/iPhone-od.

kep8

Menjünk a /private/var/stash/Themes.xxxxxx mappába és hozzunk létre egy új mappát, amibe az akku ikonjait fogjuk elhelyezni. Az egyszerűség kedvéért Akku-nak fogom elnevezni.

kep91

Lépj bele és hozz létre egy Folders mappát.

kep101

Lépj bele és hozz létre egy SpringBoard.app mappát.

kep111

A létrehozott akku ikonokat ide kell bemásolni. Az ikonok neveit a képen látjátok. A kisebb szám a kevesebb töltöttséget jelenti. A BatteryBG_.png a feltöltött állapot, a BatteryBG_1.png pedig a legalacsonyabb töltöttséget jelzi.

kep12

Nyisd meg a WB-t és engedélyezd a témát, majd Home gomb.

kep13

A kis akku ikonok módosítása ugyanígy történik. Hozz létre egy Akku (kicsi) mappát a /private/var/stash/Themes.xxxxxx mappában, majd egy Folders mappát, lépj bele és hozz létre egy SpringBoard.app nevű mappát, majd másold be ide a kis akku ikonjait.  Ha mindent megcsináltál akkor így kell kinéznie. A FSO-sok a fő- és feloldóképernyőn jelenik meg, az Default-osok pedig az összes többi helyen.

kep14

Nyisd meg a WB-t és engedélyezd a témát majd Home gomb.

kep15

kep16

A következő részben pedig a WiFi jelerősség jelző ikonját és (ha van rá igény) a szolgáltató logó megváltoztatása.

WinterBoard Lite

május 10th, 2009 Drifter 1 hozzászólás

A WinterBoard-al az a baj, hogy nagyon sokat elvesz a processzorból és a RAM-ból és ezáltal lassabb lesz a készülékünk, meg hamarabb lemerül az akkuja.

De a WinterBoard Lite-ot pont ezért csinálták meg. A Lite egy új scriptet tartalmaz, ami az éppen használaton kívüli scripteket kikapcsolja. Például ha egy témában nincsenek hangok, billentyűzet stb. ,akkor ezek a scriptek nem lesznek betöltve és ezért kevesebb RAM-ot és processzort “zabál”.

Ez csak egy kiegészítő éppen ezért WinterBoard kell hozzá.

Még csak béta stádiumban van, de a http://david.ashman.com/beta forrásból lehet telepíteni.

Miután fölraktad a Beállítások ->WinterBoard Lite menüben tudod kikapcsolni a scripteket. Ha valamit ki vagy be kapcsolsz, akkor újra kell indítanod a SpringBoard-ot (SBSettings -> Respring).