Archívum

‘safari’ cimkével ellátott bejegyzés

Breaking: megjelent az Opera Mini

április 13th, 2010 thingol 11 hozzászólás

Azt hiszem erre senki sem számított - tegnap, április 12.-én az Apple jóváhagyta az Opera Mini Web Browsert az App Storeba. Ami csak azért meglepő, mert az Apple korábban is utasított vissza böngészőket azért, mert szerintük az duplikálta csak a Safari tudását - másrészt az Apple eddig se arról volt híres, hogy minden programot beenged az App Storeba - sőt.

Miután túl voltam az első sokkon és kipróbáltam a programot (ami ingyenesen elérhető az amerikai és a magyar App Storeból is), pár perc nyomkodás után a következőt a tapasztalataim:

pro:

  • tényleg gyors, nem csak az oldalak behozásában, hanem amikor megjeleníti, utána is gyorsabban lehet az oldalon mozogni, mint Safariban
  • a rendes több tabos böngészés a safariból tényleg hiányzott, itt ez nagyon jól működik, nem lassul be, nem fogy el a memória (4-5 tabbal próbáltam, iPhone 3G) - tehát itt értelmet nyer az, hogy open in new tab, mert az előzőt nem zárja be - ha tölt egy oldal, nyugodt szívvel megyünk át másik tabra - ez engem nagyon tudott idegesíteni a safariban
  • find in page - szintén elég nagy Safari hiányosság
  • camera rollba menti a lementett képeket
  • hosszú tapintással nem csak másolni-beilleszteni tudunk, hanem sokkal több lehetőségünk van, mint egy rendes böngészőnél
  • oldalak elmentésének lehetősége
  • nem akar futni a háttérben - szerintem minden régebbi generációs tulaj a pokolba kívánta néha a Safarit
  • Start Page aranyos, szerintem használható, jó funkció

kontra:

  • nincs multitouch - van multitouch zoomolás, csak nem annyira jó, mint safariban
  • egész egyszerűen fapados érzés árad belőle - van pár hibás megjelenítés, és hiányzik a multi touchos zoom is, vagy egy olyan apróság, hogy a Safari enged “túlgörgetni” egy oldalt, és aztán szépen lassan visszaáll mégis az oldal aljára/tetejére, vagy az, hogy az oldal tetejére dob, ha a statusbarra tapintok
  • sok a hibás megjelenítés, néha egy-egy menüt nem jelenít meg rendesen (itouch.hu operaban, mobile view bekapcsolása után)
  • nem mindig ismeri fel, ha egy oldal iPhonera optimalizált (példa: google reader nem az iphonera optimalizált verzióra, hanem a sima mobil verzióra visz alapból)

Hozzátenném még egyszer, hogy ez nagyjából az első fél óra élményei - nyilvánvalóan az tapasztalatok az idők során változnak, rájövünk, hosszabb távon mi hasznos, mi nem, mi idegesít, mi nem - az első benyomás annyit ért el, hogy mindenképpen meg szeretném közelebbről is ismerni a programot :) Azt még nem döntöttem el, hogy a mobile viewt használjam-e - mert hiába gyorsabb, sok esetben hihetetlenül rondább (lsd. itouch.hu). A Safari gesztusai, látványosságaiért  cserébe a gyorsaságot kapjuk, továbbá egy sokkal komplexebb böngészőt, a lehetőségek sokkal nagyobbak - teljesen megértem, hogy az Apple miért nem így csinálta alapból a böngészőt - de határozottan örülök neki, hogy van alternatíva.

Nektek mi a véleményetek?

Categories: What's on my iTouch Tags: , ,

3.0

június 9th, 2009 DarkEvil 26 hozzászólás

Avagy mit várhatunk a jövő hét szerdától:

Cut, Copy & Paste:

A régen várt, kivágás, másolás, beillesztés végre elérhető lesz, akár alkalmazásokon keresztül is: Amit kivágsz a Safarin belül, azt mailbe be is illesztheted.

Landscape Billentyűzet:

Mostmár Mailen, Safarin, Notes-on belül is lehet használni landscape módban a billentyűzetet.

Spotlight Search:

Egy kereső funkció, amely képes mindenhol keresni egyszerre: e-mailek-, zenék-, jegyzetek-,naptár-, stb.  közt.

Voice Memos:

Hangjegyzeteket készíthetünk, de ez számunkra csak egy mikrofonos headsettel lesz lehetséges.

Továbbfejlesztett Calendar:

Egy-két kisebb nagyobb finomítás a naptáron belül. Valamint készíthetünk időpontokat a Microsoft Exchange ActiveSync, és használhatjuk az új CalDAV supportot is. (Hogy ezek pontosan mit jelentenek ebben a pillanatban, nem teljesen tiszta a számomra, de amint kijön a 3.0, majd tisztább lesz.)

Filmek, TV Show-k és audiobookok vásárlása:

Most már közvetlenül az iTouch-odról is megveheted őket, és rögtön le is töltheted.

Továbbfejlesztett Stocks:

Jelentős fejlesztésen esett át a Stocks alkalmazás, mind kinézetben, mind működésben, valamint végre mostmár ezt is el lehet érni landscape módban.

Safari fejlesztések:

Működésbeli és kezelésbeli fejlesztések, állítólag már ez is lényegesen gyorsabb lett, valamint kapott egy auto-fill funkciót is, a webhelyjelszavaink kitöltésére.

Internet Tethering:

Mostantól USB-n vagy Bluetooth-on keresztül megoszthatjuk a netet egy olyan gépre, ahol nem érhető el a net. Értsd: WiFi-n kapod iTouch-ra a jelet, majd azt átlövöd mondjuk a PC-re, amin addig nem volt net.

Stereo Bluetooth:

Különböző bluetooth eszközöket párosíthatunk iTouch-unkhoz.

Sync Notes:

Notes-t tudjuk összeszinkronizálni a gépünkkel.

Parental Controls:

Hátha valakit ez érint, beállítható szülői felügyelet, hogy milyen filmekhez, zenékhez, alkalmazásokhoz lehet az iTouch-unkon hozzáférni.

iTunes Store Account:

Mostmár az iTouch-on belül is ki-be jelentkezhetünk az iTunes Store-ból, valamint akár több különböző iTunes Store accounttal is használhatjuk az iTouch-unk.

YouTube Login:

Bejelentkezhetünk a YouTube-ba, és így, pl. amit az iTouch-on osztályoztál filmeket, azok a gépen, rendes felhasználói fiókodnál is fognak látszani.

Shake to Shuffle:

Ha megrázod az iTouch-od, akkor egy másik véletlenszerű számot fog lejátszani.

Új nyelvek:

Sajnos nem került bele a hivatalos magyar fordítás a 3.0-ba, de kaptunk egy magyar billentyűzetkiosztást. (Bármit is jelentsen ez.)

Run the Latest Apps:

Az új peer-to-peer típusú alkalmazásokat is futtahatjuk már. (Ez mi??)

Külsős böngészők az App Storeban

január 15th, 2009 thingol 4 hozzászólás

Nagy nap ez a mai, mert ma az Apple végre beengedte a 3rd Party böngészőket az App Storeba, így már nem kötelező használni a Safarit, hanem választhatunk (!) - egyelőre ugyan csak négy program közül, viszont ezek után szerintem jön majd az Opera, idővel a FireFox is (a legnagyobb coolság az lenne, ha rakhatnék IE-t a Touch-omra!), ami - elvileg - kicsit biztonságosabb, gyorsabb, stabilabb böngészést vetít elő. Azért ne igyunk annyira előre a medve bőrére, ezek a böngészők webkit-alapúak, szóval először maximum Google Chrome-ot várhatunk… de azért ez már fejlődés.

A négy, már telepíthető böngésző:

  • Edge Browser: ingyenes, de a magyar Storeból nem elérhető.  Lényege, hogy teljes képernyős az egész, tökéletes webapp-ra tehát, még az URL-t is a Settings-en belül kell beírni. Szerintem rohadt értelmetlen, ezzel majdnem ugyanazt érjük el Safarival, csak egyszerűbben…
  • Incognito: az inkognitó pornó mód elérkezett a Touch világába is, hehe.
  • Shaking Web: a fő cél, hogy az olvasás mozgás közben egyszerűbb legyen,  én nem próbáltam, de érdekesnek hangzik. Valaki?
  • Webmate: több tab, kár, hogy safari alapból nem így csinálja, de inkább nézzétek meg a videót az oldalukon, többet ér minden szónál.
Categories: news Tags: ,

Flash videó lejátszás Safariban?

december 22nd, 2008 thingol 3 hozzászólás

img_0006Flash támogatás még mindig nincs hivatalosan iPod Touch-ra (abba most ne menjünk bele, hogy miért is van ez így), viszont mint sok mindenre, erre is van nem-hivatalos, ezesetben fél-megoldás. Az iMobileCinema egy jelenleg igencsak beta státuszban lévő kezdeményezés, viszont már mindenképpen előrelépés. Mivel beta, ezért még elég sok vele a probléma (ismert bugok: lejátszás közben a csúszka mozgatása crasht okoz, a pause vagy a videó újrabuffolása eltüntetheti a hangot, stb). A plugint nagyon egyszerűen hozzáadhatjuk a Safarinkhoz, egyszerűen csak adjuk hozzá ezt a source-t Cydia-hoz (http://d.imobilecinema.com), majd telepítsük az iMobileCinema csomagot.

img_0003Gyorsan ki is próbáltam, mit tud a kicsike, négy különböző szolgáltatónál négy különböző videót próbáltam megtekinteni. Először is egy régebbi videómat a Vimeon próbáltam megtekinteni, hátha összejön. Az oldalra fellépve azonnal észrevettem, hogy valamit reagált a videóra, a lejátszásra tapintva neki is állt bufferelni, azonban mikor annak a végére ért összeomlott a program és kidobott a főmenübe…

img_0001Másodszorra a dev-team által kiadott iPhone 3G unlock-os videóval próbálkoztam, mely a qik.com -on lelhető fel alapból. Sajnos itt már fel sem ismerte a tartlmat a Safari… ezt tehét nem ismeri.

Következőnek egy hazai üdvköskét, az indavideo-t próbálltam (oké, ehhez nem sok reményt fűztem, de a remény hal meg utoljára). Sajnos itt is ugyanúgy jártam, mint az előző alkalommal…

Ezzel viszont eljutottunk az utolsó, és egyben legfontosabb teszthez, a youtube-hoz. A főoldal szépen betöltődött (először átálítottam desktop view-ra, termétszetesen, majd az egyik videót megnyitva maga a Safari nekiállt szépen lejátszani, jóval hamarabb, mint a direkt erre írt alkalmazás… Viszont természetesen a bugok itt is fent állnak, de hát csak beta, majd ha lesz teljes, lehet kritizálni is.

Konklúzió: bár remek ötlet, a megvalósítás még nincs olyan szinten, hogy érdemben érdemes legyen telepíteni, mert annyival nem gyorsabb, hogy inkább ezt használjuk a jóval stabilabb alap alkalmazás helyett. Én tehát most egyelőre letörlöm, de amikor kijön a teljes verzió, garantáltan előveszem majd újra.

Hirdetések tiltása iTouch-on

szeptember 20th, 2008 thingol Nincsenek hozzászólások

A minap egy érdekes postra bukkantam a társoldalunkon, az 1phone.hu -n, mely a reklámok és hirdetések blokkolását (AD Block féleség) teszi lehetővé Safariban. Ezt egy nagyon egyszerű (hosts) fájl módosításával érhető el. A csomag telepíthető az 1phone.hu Cydia repo-jából.

Categories: how to Tags: ,

Tipp #3: Könyvjelző szinkronizálás

szeptember 3rd, 2008 thingol 6 hozzászólás

A Touch-on az egyik legfontosabb dolog a böngészés. A Safari remek program - de nagyobb mennyiségű könyjelzőt hozzáadni elég bonyolult. Hála istennek erre van kitalálva a könyvjelzők szinkronizálása, melyet két böngészővel (IE, Safari) tehetünk meg. Ez különösképpen a bookmarkletek telepítésénél lesz kulcsfontosságú (van alternatív módszer, mellyel bookmarkleteket tudunk rakni a Touch-ra iTunes nélkül, de elég bonyolult és időigényes - ha igény van rá, azért megoszthatom).

Szerencsére itt (is) fel és le is szinkronizál (magyarul: összefésüli), azaz le is szedi Safariból a könyvjelzőinket. Egy kép többet ír minden szónál, így nézzétek meg, ha kíváncsiak vagytok, hogyan kell csinálni.

Categories: tipp Tags: ,

Safari Cookie Fix

augusztus 18th, 2008 thingol 1 hozzászólás

Sajnos a Safari 1.1.3 fölött nem menti el a cookiekat, ami hosszabb távon igen idegesítő lehet. Erre nyújt megoldást ez a rövid kis leírás.

  1. SSH-val lépj bele a Touchba.
  2. Keresd meg ezt a mappát: “/var/mobile/Library/Cookies”.
  3. A jogosultságát a mappának, és a benne lévő összes fájlnak állítsad át 777-re,
  4. Indítsd újra a készüléket.

Teszteltem, nálam működik.

Categories: how to Tags: ,