Mivel sokan érdeklődtek az Invisible Shield után, gondoltam írok nektek róla egy átfogó tesztet, mert mondhatni tapasztalt tulajdonosa vagyok. Kezdjük tehát a legelején.
Mi is az az Invisible Shield (továbbiakban „IS”):
Az IS a legszolidabb védelem kedvenc készülékeinkre. Rakhatjuk telefonunkra, mp3 lejátszónkra, esetleg notebookunkra. Ahogy a nevében is benne van (invisible – láthatatlan) szinte észrevehetetlen (hacsak jól rakod fel, erről majd később). Az amerikai Zagg Inc. gyártja (tengerentúlon több mint 2500 termékre elérhető, itthon rendelésre beszerezhető nagyrészük, sőt állítólag méretre is vágnak – ezzel nincs tapasztalatom). A gyártó cég a hadiiparból vette át a technikát (Nano-Memory technology ™). A technika előnye a védelmen kívül a formához való alkalmazkodás (ismét csak jó felhelyezés esetén)
.


Kicsomagolás és felhelyezés:
A film felhelyezése a készülékünkre nem éppen pofon egyszerű, el kell vele játszadozni. Én az iPod Touchomra vettem, rendelésem után két nappal meg is kaptam. A forgalmazó gyors volt, az egyeztetésnél általában azonnal válaszoltak a leveleimre (nem úgy, mint később…). A csomag kívülről szép, amerikásan dizájnolt, még a helikopter is rajta volt – utalva a haditechnikára, egyszóval „parasztvakítós” és a gyártási ár kb. ¼-e ebben van. ;) A dobozt kinyitva találunk benne Shield sprayt, egy gumi lapátféleséget (amivel majd a levegőbuborékokat tologathatjuk ki felrakás közben), részletes leírást, valamint magát az IS-t.


Ne úgy képzeljük el az IS-t hogy valami kemény, műanyag-féle anyag. Meglepetésemre nagyon is puha, hajlékony és nyúlós volt.
Gyorsan neki is álltam a felhelyezésnek: kézmosás (hogy a zsíros ujjlenyomatokat elkerüljük), Touch OFF, Touch megtisztogatás és jöhetett is a spray majd az IS. A spray nem ragasztó – az IS egyik oldala ragad alapból – hanem arra szolgál, hogy felhelyezés előtt ráfújunk vele az IS-re, és utána - ha netán elrontottunk volna valamit-, gond nélkül felvehessük a cuccot, hogy újra nekiindulhassunk - mivel a spray megakadályozza az azonnali letapadást. Felhelyezés után ez az anyag felszívódik, vagy elillan.
Kezdtem a kijelzővel: spray a shieldre, shield a touchra, kis igazgatás, újrapróbálás, majd meg is voltam vele. Már ekkor kezdett feltűnni, hogy nem épp mm-re pontos az IS formára vágása. Sebaj, jöjjön a hátulja. Újra megtisztogattam, spray a Shieldre, Shield a Touchra, majd jött az első kálváriám az IS-del egyrészt nehezebb bemérni, mint az elejénél, másrészt volt úgy, hogy úgy tűnt, hogy egyik oldalát tök jól bemértem, de ahogy a másik vége felé értem, egyre görbébb lett az illesztés. Szóval ismét felszed, spray fúj, shield touchra, megint görbe, shield fel, spray fúj, shield felhelyez – kezdődött az ördögi kör. Ezzel eljátszogattam legalább 40 percet (tökéletesre akartam), közben már a tenyerem megizzadt, barátok jöttek látogatóba, 1-2 porszem megakadt az IS-en. Végül mire meguntam és felidegesített, megfújtam bőven spray-jel, nyomtam a touchra is (a leírás is írja, hogy a készülékre ne fújjunk, csak 1-2 fújás az IS-re, de azt se úsztassam – szerencsére adtak bőven sprayt J ), mondhatni nem sajnáltam egyikről se. Ez megoldotta a problémám: a sok spraynek köszönhetően a film elkezdett csúszkálni a készüléken, így végre finomra hangolhattam, de így se sikerült néhány részét a készülék sarkainál rászednem arra, hogy megtapadjanak (talán mert a játszadozás megártott neki?). A gumilapáttal elkezdtem a folyadékot és a légbuborékokat kitolni, örülve a végleges győzelemnek. Természetesen a sok spray után szükségem volt valamire, ami feligya a készülék és az IS közül kipréselt folyadékot, erre egy papír zsebkendő remekül szolgált, amit egyébként előre elkészítettem vészhelyzet esetére. Végeredmény: egy IS-del védett iPod Touch. Ezután meg kell várni az ajánlott 12-24 órát, majd Touch ON.
Első benyomás
Az IS azonnal megnyerte a tetszésem: a fogása egyszerűen tökéletes lett a készüléknek. Előtte ilyen „mindjártkicsúszokakezedből” feelingje volt a touch-használatnak, felhelyezés után egy sokkal biztosabb érzés bánni vele: érzed, hogy a kezedben van, nem csúszós a felület, érezted, hogy nem kell féltened. Kinézetre tényleg észrevehetetlen, míg kezedbe nem veszed, de utána sem zavaró. Legtöbb ismerősöm egyébként észre sem vette, míg rá nem kérdeztem. A készülék méretét minimálisan növeli.
Ha viszont rosszul rakjuk fel, illetve sarkai nem tapadnak helyükre, sok port képesek összegyűjteni – mint minden, mi tapad-, ami nem túl szép. Tehát csak ügyesen!
Tapintásra való érzékenysége nem csökkent, ugyanúgy reagál a finom kezelésre. Ami nagyon tetszett, hogy a képernyő zsírosodása szinte teljesen megszűnt. Azóta nem hordom magammal a törlőkendőt, sőt, talán ha hetente 1x megtörölgetem, az már ünnepnapnak számít! J
Lássuk, mit bír…
Kíváncsi természetemmel el is kezdtem tesztelni: jöttek az érmék, kulcsok, stb… Állta szépen a sarat, tűntek el egymás után a vájatok. Egyszer haveromnak villogni akartam vele (mert neki is érintőképernyős telefonja van, karcolódós fajta képernyővel), elővettem a lakáskulcsot, majd a nagy lelkesedésemben véletlenül egy olyan mély vájatot sikerült okoznom, hogy magam is megijedtem, hogy ez már ottmarad. Fél órával később remegő kézzel vettem elő a zsebemből, de a vájat –kisebb formában – még mosolygott rám. Haverom el is kezdett osztani: tiszta hülye vagyok, hogy ilyeneket csinálok, kellett ez nekem, az ő szíve majd megállt, mikor látta, hogy mit csinálok a Touch-csal… Másnap reggel vettem észre, hogy a vájat eltűnt. (Majdnem teljesen, mert aki tudta hol kell keresni –pl. én – közelről és nagyon erősen koncentrálva nézte fél szemmel, az észrevehetett egy nagyon gyenge, finom kis eldeformálódást a filmen, ami tényleg senkit nem zavart, mondhatni ott sem volt.) Ez egy extrém hatás volt, aminek 99%-ban ellenállt, és meg kell nyugtatnom mindenkit, nem valószínű, hogy a készüléketek ilyen hatás alá fog kerülni „természetes” körülmények között (hacsak nem épp a darts tábla mellé akasztjuk – de akkor is előbb reped meg a képernyő a hirtelen csapástól, minthogy a film átszakadna). Egyébként az átlagos hatásokkal szemben 100%-ban állta a sarat – legnagyobb megelégedésemre (érmével, kulccsal a zsebben, haverok tesztelése különböző tárgyakkal).
Garancia, stb.
Ezek után mondhatom, megéltem egyet, s mást az IS-del, ezért neveztem magam a cikk elején tapasztalt IS felhasználónak. Sőt sikerült a garanciát is érvényesítenem. Tudniillik életre szóló cseregaranciát és 30 napos pénz-visszafizetési garanciát élvez a termék, ha netán megsérülne ill. bebizonyítanánk nekik, hogy számunkra nem ez a legjobb védelem. Természetesen az utóbbi nem fog menni – mivel tengerentúlon nagyon sikeres és mindig nekik lesz igazuk, így csak a lesérülés maradt. Hogy sérülhet le egy ilyen termék? Szinte sehogy! Akkor mégis miért volt szükségem cseregaranciára? Először is leszögezem: meg vagyok győződve, hogy ez a legjobb védelem a készülékemre (ha bárki kérdezné: nem nekik dolgozom, és nem kapok ezért semmiféle javakat, sőt a cikkről sem tudnak).
Na szóval: szerzett egy nem elhanyagolható sérülést az IS (egy karcolatot, ami bekapcsolt képernyőnél is látszódott, persze megint csak akkor, ha nagyon figyeltél, de számomra zavaró volt). Nem akartam ezzel kezdeni a cikket (hogy ne vegyem el tőle a kedveteket az elején, de okom volt rá), mivel ez a sérülés nem teljesen sportszerűen lett rámérve. Ugyanis egyik haverom tudatlanul 2 órával a felhelyezés után (jóval a spray megszáradása előtt!) durván nekiesett egy érmével, hogy „ő majd megteszteli”. A legviccesebb az egészben, hogy a vájata eltűnt, és a sérülés csak másnap látszódott. Csak arra tudtam fogni ezt, hogy alulról, a ragadós résznél keletkezett valami maradandó az IS-en. Kb. egy hét használat után felvettem felük a kapcsolatot, majd közöltem, hogy lesérült az IS. Egy szép hosszú levelet megfogalmaztam nekik. Na itt jött a második kálváriám az IS-del. Hetek teltek el, mire valamire válaszoltak. Volt, hogy 2 levelet írtam nekik két hét alatt „Kérem válaszoljanak” szöveggel, de semmi. Közben barátomnak is rendeltem egyet, ő is elkezdett sürgetetni. Mivel már dühített ez a dolog, plusz mivel lesérült, elneveztük InvisibleSHIT-nek. Össz-vissz 2 hónapba telt, mire elrendeződött az egész (a garival nem volt gond, csupán 3 db levelet tartott eddig kihúzni belőlük!!). Közben már fontolgattam, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalhoz fordulok. Úgy tűnt, hogy szándékosan nem válaszolnak, nem akarnak garanciát érvényesíteni. Végül megkértek, hogy postázzam vissza a terméket. Újra semmi válasz, majd 2 hét múlva írnak: garanciális érvényesítésem elfogadták, küldik a terméket, amint lesz raktáron. Mindez múlthéten volt, a hétre ígérték, remélem a héten megkapom.
A termék eltávolítása:
Az IS eltávolítása nem hagy maga után semmilyen nyomot! Ez is kellemes meglepetésként ért, mivel amilyen szépen „feszült” rajta, azt hittem, hogy ez vagy örökké rajta marad, vagy csak tépés – szakítás - ragacs-rajtamaradás után szedhető le róla. Lásd erre az eltávolításról készült videót: http://www.youtube.com/watch?v=gbN1c5xGWEQ
Végül összegzésül egy kis pro-contra:
+ A kb. 2 hónapos fent léte alatt 100%-ban védte a készüléket
+ Fogásra kényelmesebb lett
+ Alig észrevehető, alig változtatja a készülék méreteit
+ Eltávolítása könnyű, nem hagy nyomot
+ Nem ujjlenyomat gyűjtő, mint a képernyő magában
+ Nem ront az érzékenységen
- Felhelyezése macerás
- A sarkak nehezen tapadnak meg, ilyenkor porgyűjtő
- Törés ellen nem véd – ahogy szinte egyik védelem sem (nem teszteltem, nincs rá keretem, de 90%-ban biztos vagyok benne). Szóval ne nagyon dobálgassuk J
- Az itthoni forgalmazó „kicsit” lassú a garancia intézésekor (nem a termék hibája)
Bónusz képek: Homemade invisible shield, azaz ha vásárlás után nem akarsz egyetlen karcot se, és a forgalmazók se küldik 1 hónapig a rendelt terméket (barátom erre kényszeredett, akinek a magamé után rendeltem) :D
Legutóbbi hozzászólások