Mafia Wars: ennyi volt?
Pontosan tíz napja hallottam én is először a Mafia Wars-ról, amikor DarkEvil megkért, hogy teszteljük már a friend részét a dolognak. Egészen megtetszett a játék, ezért időnként fel-felnéztem rá, csináltam pár munkát, harcoltam párat stb…
Szerencsére Criminalt választottam az elején, ez a húzás később nagyon bejött, mert viszonylag hamar tudtam mindig szintet lépni. Legtöbbször Energyre pakoltam, egy idő után napi több szint is összejött - aztán elértem a 250 energyt, és onnantól kezdve a játék unalmas lett. 250 energyvel ugyanis már a szintlépés után kapásból tudunk annyi munkát csinálni (25 energy, 30 XP, 75.000$), hogy mindjárt meglépjük a következő szinten is. Én ezt úgy kb. az 50. szintnél értem el.
Most 103-as vagyok, de a játék már nem hoz lázba: így szinte végtelen pénzem és szintem van, ami vicces, viszont mindenki másnak is: nem véletlenül vannak alig 1-2-en a 60-as, 70-es, 80-as szinteken… így viszont a játék nagyjából annyiból áll, hogy ki tudja többet nyomogatni az adott munkát (amit egyébként lvl 25-ön már unlockoltunk, és a következő unlock a 99-es fegyver, ami 200.000$-ért +20/20-as).
Számomra tehát a játék itt véget ért, talán ha lenne még valami ranglista, vagy nem lehetne a játék tíz nap alatt könnyedén kijátszható, akkor emlékeznék rá egy hónap múlva is, vagy talán ajánlanám nektek, de így nyugodt szívvel ezt nem tudom megtenni. Kár érte, pedig kicsit több unlockolható tartalommal, valami ranglistaféleséggel, klánalapítással remek kis játék lehetne, így viszont valami hiányzik (a közösségi élmény is).



Hát akkor kezdésnek, mikor letöltitek a játékot, és elindítjátok, rögtön kérni fogja a Mafia Warsban használatos neveteket, ez amolyan nicknév, amit mindenki más láthat a játékban. Ezután ki kell, hogy válaszd, hogy milyen specifikációs maffiózó akarsz lenni; Mogul (A társainál gyorsabb pénzszerzésre képes), Criminal (Gyorsabban, és hatékonyabban végzi a munkákat, harcokat), Brawler (Több harcra képes adott időn belül). Én személy szerint Mogul lettem, nem bántam meg, de szívesen kipróbáltam volna mást is (Csak nem lehet - de erről majd később), szóval jól gondoljátok meg, hogy mivel kezdtek.
A Touch nagy kijelzője ideális az olvasásra, és még sem hinném, hogy olyan sokan olvasnánk könyvet rajta. Pedig van rá egy nagyon jó kis program, a 
Az egyik kedvenc játékom a Galcon, számtalan órán át nyúztam kiméletlenül a kis bolygócskákat, nyüstölve a gépet, tizedszerre is próbálkozni a legnehezebb szinten, és még sorolhatnám…

Sokáig nem értettem, hogy miért mondják a barátaim, hogy “vesztettem”, és, hogy utána miért fogja mindenki a fejét, hogy “jaj” :) Aztán idővel beavattak engem is, és azóta én is terjesztem az igét, mert ez annyira, de annyira borzalmasan fárasztó…


















Legutóbbi hozzászólások