Archívum

‘firemint’ cimkével ellátott bejegyzés

Flight Control 1.4

július 14th, 2009 DarkEvil 4 hozzászólás

flightcontrol_13

Aki megvette az alkalmazást, annak nem lesz új hír, de lassan két hete kijött az 1.3-as, majd lassan egy hete az 1.4-es verzió.

Ebben már lehetőségünk van egymással játszani Bluetooth kapcsolat mellett. A lényege, hogy mindkét játékosnak lesz egy (vagy két) leszállópályája, ami le van zárva, így nem tudja azokat a gépeket fogadni, ezért azt át kell küldeni a képernyő jobb, vagy bal oldalán (az attól függ) a másik játékosnak, hogy ő le tudja azt tenni.

AppStore:

app-store

Real Racing teszt

június 25th, 2009 Daneealama 5 hozzászólás

Nemrég kijött a versenyzős játékok terén az NFS legnagyobb riválisának mondható Real Racing. A játékot a Firemint nevü kiadó adta ki és már elég régóta, ha jól emlékszem augusztus óta fejlesztik (ebben is nagy vetélytársa az NFS-nek, bár mindkettőre megérte várni).

Amint elindítjuk a játékot egy nagyon szép és hangulatos menü, ill. intro fogad minket. A zene kicsit futurisztikus electro, a menü egy garázst ábrázol ami nagyon szép és kreatív megoldás. Az indítás után a program megkérdezi, hogy akarjuk-e szinkronizálni a Firemint szerverrel. Akarjuk, mert így indulhatunk online bajnokságokban. 7 menüpont van:

  • Career: 8 versenysorozat fejenként 3  pályával
  • Quick Race: Custom verseny
  • Time Trial: Időmerő
  • Options: Beállítások
  • Connected: Wi-Fi-n lehet versenyezni ill. online bajnokság
  • Credits: Készítők
  • Profile: Ezt kell magyarázni?

Career módban időmérőket kell menni és ha egy adott időn belül végzünk akkor feloldunk egy újabb  versenysorozatot. Egy ilyen sorozaton belül 3 pálya van és minden helyezésért pontot kapsz. Az a lényeg, hogy összesítettben Te legyél az első.

Grafikai téren a játék szerintem az  egyik legjobb az iPod játékok között. Simán néz ki úgy, mint egy PSP játék, bár ez csak az én véleményem. Két kamera nézet van; Egy külső és egy belső. (Én a belsőt használom, mert hangulatosabb.) Talán egy játék ér fel vele, és ez pedig az Undercover. A zene is elég változatos, verseny közben a metaltól a drum’n’ bassig minden előfordulhat.

A játék közben sokkal inkább van olyan érzésed, hogy ez egy profi versenyzős játék, nem pedig akció autókkal, ami egyértelműen pozitívum. A játék három féle nehézségi fokozatot (class A, class B, class C)  ill. 3 féle alapvető autófajtát - nevezetesen Hatch, Sedan és Muscle - tartalamaz.

A pályák és autók felhozatala is elég nagy. 12 pálya és több mint 30 autó található a játékban, habár licenszeket nem tartalmaz. Irányításból négy variáció van:

  1. eset: Accelometer-es irányítás, auto gáz és manuális fékezés.
  2. eset: Accelometer-es irányitás, manuális gáz és manuális fék.
  3. eset: Touchscreen-es irányítás, manuális fék.
  4. eset: Kormánytekergetés és manuális fék.

Mit mondjak a játékról? Az egyik legjobb játék, ami kint van, és borsos ára (9.99 dollár) mellet is megéri.

Grafika: 11/10 Egyszerűen az egyik legjobb

Hangok: 10/10 Széles zenei skála és jó autóhangok

Játékélmény: 10/10 Profi élmény remek hangulat

Felhozatal: 8/10 Választékos de a licenszek hiányoznak.

Irányítás 11/10 Szinte teljesen testreszabható.

Real Racing