Archívum

‘cydia apps’ cimkével ellátott bejegyzés

Themes #2 GAIA08

február 20th, 2010 zilahy 17 hozzászólás

Az előző témás bejegyzésemet én sikeresnek könyveltem, nagyon örültem, hogy több embernek is tetszett :) Ezen felbátorodva kezdtem hozzá a második ilyen jellegű blogbejegyzésem írásához. Az előzővel ellentétben ez a téma szinte teljese saját, eltekintve attól, hogy a concept létezett, azonban nem volt letölthető sehonnan, így én alkottam meg. Ezért nem is teljesen olyan, mint amilyennek az eredeti alkotója megálmodta, megalkotta. Ti is megtekinthetitek ezt a conceptet, ami egy kép csupán.  Tehát az alapján alkottam meg a témát. Természetesen ismét vettem igénybe segítséget, ezt nem is tagadom, de a téma, - az én véleményem szerint – egészen használható, sőt, szerethető lett. :) Mellékeltem egy PSD-t is, így mindenki azt rakhat az alsó dockba amit jónak lát, nem kell az én ízlésemhez alkalmazkodnia. Letöltés.

gaia08

Hogy szóljon valamiről a blogbejegyzés, szeretnék megemlíteni egy nagyon hasznos kis cydia alkalmazást. Jómagam is kipróbáltam, és azt hiszem, a következő témámba bele is építem, hogy  nézzen is ki valahogy.  Az alkalmazás neve infinidock. Ez a kis program annyit tud, hogy megengedi, hogy jó pár ikont lerakj a dockba, és ezek között egy laza ujjmozdulattal navigálj. Nagyon hasznos azoknak akiknek az átlagnál több app van  telepítve, és szeretnék a legfontosabbakat egy helyen tudni, és ezek között könnyen navigálni.  A program telepíthető cydiaból, valamint megnézhető működés közben youtube-on is. A téma pedig letölthető innen.

Categories: theming Tags: , ,

Offline youtube-videó nézés: yourtube

február 16th, 2010 thingol 3 hozzászólás

Már ezer éve itt figyel a be-nem-fejezett cikkek között a yourtube, mert egy igen hasznos pluginról van szó, főleg nekünk, Touchosoknak (és azoknak az iPhoneosoknak, akiknek nincs 3g előfizetésük). A Yourtube egy plugin, ami az alap youtube programunkba épül be, és lehetővé teszi a videók letöltését a készülékünkre (jobb felső sarokban keressetek egy új gombot). Választhatunk, hogy jó vagy rossz minőségben töltse le, és utána a more résznél már nézhetjük is, ahogy a program tölti le a videót. Sajnos letöltés közben nem lehet nézni (pedig az lenne az igazi) - de százalékot és sebességet mutat, hogy tudjuk, nagyjából mikorra ér le a videó.

Telepíteni a tört verziót a szifon.com cydia repojából (http://stable.szifon.com) lehet.

Legyen öt sorod!

augusztus 18th, 2009 thingol 18 hozzászólás

IMG_0041Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én az első egy-két oldalon általában egy, maximum két sornyi ikont szoktam tartani, mert valahogy így letisztultabbnak hat az egész, valahogy kevésbé érzem telezsúfoltnak az egészet - így viszont elég kevés program jut ide, erre viszont megoldás a Five-Column SpringBoard (Cydiaból telepíthető), ami engedélyez egy ötödik oszlopot a SpringBoardban.

Hosszabb távon nem tudom, mennyire lesz bejövős a dolog, egyelőre viszont nekem tetszik, így marad (igaz, ikonok mozgatásánál “átlóg” egy-egy ikon széle, de ez legyen a legnagyobb bajom).

Olvastasd fel! - TalkMe

február 5th, 2009 thingol 6 hozzászólás

img_0003Ez a program igazából az iPhone tulajoknak lehet hasznos, de mi, Touch tulajok is elszórakozhatunk vele. A program képes felolvasni bármilyen szöveget, amit beviszünk neki, és ezt a copy-paste segítségével már egész könnyen meg tudjuk tenni - különböző kiejtésekben.

Ami miatt ez szifon tulajoknak különösen jó, az az, hogy a program az SMS-eket képes felolvasni (tehát nem kell bemásolni a szöveget, hanem automatán felismeri őket).  A következő lépés lehet az, hogy ezt meg tudja csinálni a leveleinkkel, esetleg, hogy az e-mailek, sms-ek olvasásánál legyen egy kis gomb, amivel a program külön indítása nélkül fel tudjuk olvastatni a szöveget.

SpinBoard

február 4th, 2009 thingol 9 hozzászólás

Mindig is furcsállottam, hogy nincsen semmi olyan hack, amivel a SpingBoradot használhatnánk landscape-ben - nem tudom, mennyire lenne hasznos - nagy valószínűséggel semennyire, és vinné is az erőforrást rendesen - viszont látványos lenne.

Erre nyújt majd félmegoldást a SpinBoard, ami az ikonokat forgatja a Touch helyzetéhez képest - hát nem aranyos? Sajnos a feliratok és a dockban lévő ikonok maradnak, de már ez is valami. A fejlesztés jelenleg eléggé az elején tart, de ha megjelenik, tuti kipróbálom majd.

Backgrounder update (svn.r125)

január 28th, 2009 thingol 2 hozzászólás

img_0012Frissült a Backgounder, amivel jailbreak után - végre - tudunk programokat a háttérben futtatni. A legújabb verzióban kapott a program egy ikont, ahol le van írva, hogyan is kell használni, meg egy-két hasznosabb infó, és - ez az érdemi újítás - be tudjuk állítani, hogy melyik programokat induljanak alapból a háttérben.

Nekem csak a Byline lett ilyen, bár, ha elfogy a memória, akkor ígyis-úgyis be fog záródni - de remélem ilyen nem túl sűrűn fog előfordulni :)

Categories: beszámoló Tags: ,

Copy-Paste - Clippy #UPDATE

január 26th, 2009 thingol 3 hozzászólás

img_0010Erről jól lemaradtam ezzel a kisebb szünettel, így nagyon utólag, de azért megírom én is: végre megérkezett az első gyakorlatban is normálisan használható Copy-Paste. A program neve Clippy, és Cydiaból telepíthető.

Ami különlegessé teszi, hogy magába a billentyűzetbe injektálódik, így minden programban elérhető. A használata egyszerű és tökéletes, a clipboard megmarad újraindítás után is. Az egyetlen probléma az, hogy csak akkor működik, ha van billentyűzetünk, azaz magából Safariból nem igazán megy a dolog.

De én biztos vagyok benne, hogy idővel megoldódik, ne felejtsük el, hogy a Clippy csak beta, de én még nem tapasztaltam semmi fennakadást.

#UPDATE: alternatív megoldás lehet még a hClipboard, ami egy kicsit komolyabb megoldásnak tűnik, viszont nekem egyelőre nem nagyon akar működni. Ha valaki próbálta, ne tartsa magában.

Torrentezés

január 3rd, 2009 thingol 9 hozzászólás

img_0002Ki ne akarna úgy végigsétálni egy szobán, hogy közben tudja, hogy a zsebében az a kis kütyü éppen a legújabb filmet, sorozatot, játékot tölti le az internetről? Ha nem is annyira hasznos ez az egész dolog (elég körülményes), viszont már maga a tudat, hogy meg tudod csinálni, jó érzéssel töltheti el az egyszeri felhasználót.

Maga a dolog egyébként igen egyszerű, egészen egyszerűen telepítsük a “dTunes” nevű programot Cydia-ból (ez telepíti elvileg a Safari Download Plugint és a Mobil Terminalt is). Utána safariban navigáljunk el egy torrent fájl direkt linkjére, ott tapintsunk rá, hogy “download”. Miután végzett, indítsuk el a  Mobil Terminalt, és írjuk be pontosan (idézőjelek nélkül persze), hogy “./gettorrent”. Ekkor elvileg rövid gondolkozás után neki is áll letölteni.

Azért van pár dolog, amire figyelni kell: először is, ha kikapcsol a kijelző, idővel bontja a wifit is, akkor meg buktuk az egészet addig. Másodszor pedig a hátterben futás sem nagyon lehetséges, de nem is javasolt, mert nagyon lefogja a Touch-ot (legalábbis az enyémet nagyon). Ha kiléptünk a programból, akkor elvileg folytatja a letöltést amikor következőleg elindítjuk, gyakorlatban nálam ez nem nagyon volt így, mert ha lefagyott, akkor eltűnt a .bf fájl is… mindazonáltal, ha rendesen lépünk ki, akkor elvileg fogja tudni folytatni (rendes kilépés alatt azt értem, hogy előtte bezárjuk a torrentet terminalon belül!).

A fájlokat tudjuk kezelni a dTunes-szal is, viszont SSH-vel leszedhetjük gépre is később (/var/mobile/Library/Downloads).Ha viszont valamit töröltünk, ne felejtsük el törölni a torrent fájlt is, mert legközelebb megint nekiáll letölteni.

Elég körülményes, eléggé lefogja a Touch-ot, viszont akármikor jól jöhet.

Flash videó lejátszás Safariban?

december 22nd, 2008 thingol 3 hozzászólás

img_0006Flash támogatás még mindig nincs hivatalosan iPod Touch-ra (abba most ne menjünk bele, hogy miért is van ez így), viszont mint sok mindenre, erre is van nem-hivatalos, ezesetben fél-megoldás. Az iMobileCinema egy jelenleg igencsak beta státuszban lévő kezdeményezés, viszont már mindenképpen előrelépés. Mivel beta, ezért még elég sok vele a probléma (ismert bugok: lejátszás közben a csúszka mozgatása crasht okoz, a pause vagy a videó újrabuffolása eltüntetheti a hangot, stb). A plugint nagyon egyszerűen hozzáadhatjuk a Safarinkhoz, egyszerűen csak adjuk hozzá ezt a source-t Cydia-hoz (http://d.imobilecinema.com), majd telepítsük az iMobileCinema csomagot.

img_0003Gyorsan ki is próbáltam, mit tud a kicsike, négy különböző szolgáltatónál négy különböző videót próbáltam megtekinteni. Először is egy régebbi videómat a Vimeon próbáltam megtekinteni, hátha összejön. Az oldalra fellépve azonnal észrevettem, hogy valamit reagált a videóra, a lejátszásra tapintva neki is állt bufferelni, azonban mikor annak a végére ért összeomlott a program és kidobott a főmenübe…

img_0001Másodszorra a dev-team által kiadott iPhone 3G unlock-os videóval próbálkoztam, mely a qik.com -on lelhető fel alapból. Sajnos itt már fel sem ismerte a tartlmat a Safari… ezt tehét nem ismeri.

Következőnek egy hazai üdvköskét, az indavideo-t próbálltam (oké, ehhez nem sok reményt fűztem, de a remény hal meg utoljára). Sajnos itt is ugyanúgy jártam, mint az előző alkalommal…

Ezzel viszont eljutottunk az utolsó, és egyben legfontosabb teszthez, a youtube-hoz. A főoldal szépen betöltődött (először átálítottam desktop view-ra, termétszetesen, majd az egyik videót megnyitva maga a Safari nekiállt szépen lejátszani, jóval hamarabb, mint a direkt erre írt alkalmazás… Viszont természetesen a bugok itt is fent állnak, de hát csak beta, majd ha lesz teljes, lehet kritizálni is.

Konklúzió: bár remek ötlet, a megvalósítás még nincs olyan szinten, hogy érdemben érdemes legyen telepíteni, mert annyival nem gyorsabb, hogy inkább ezt használjuk a jóval stabilabb alap alkalmazás helyett. Én tehát most egyelőre letörlöm, de amikor kijön a teljes verzió, garantáltan előveszem majd újra.

Tipp #9: Feladatkezelő Touch-ra

december 21st, 2008 thingol 1 hozzászólás

img_0042Részben azért nincsen lehetőség a programok háttérben való futtatására, mert az Apple szerint egyrészt vinné az erőforrásokat, másrészt pedig az nem fér bele a “mindent a felhasználói élményért!” mottóba. Aztán végül lett megoldás, a backgrounder, viszont feladatkezelő - idáig - nem nagyon volt. Erre nyújt most megoldást az SBSettings egy új widgete, a Processes.

A widget-et cydia-ból tudjuk telepíteni, majd - számomra ide kellett egy újraindítás is - megjelenik az SBSettings menüben egy Processes ikon, melyre tátapintva (jézus ez a szó) meg is jelenik a képen látható feladatkezelő. Szerencsére nem csak az alapból háttérben futásra képes programokat (mail, safari, ipod) tudja kezelni, hanem a backgrounderrel háttérbe szorítottakat is - ez nem egyszer jöhet majd jól, ha nagyon lassúnak tűnik a rendszer (amúgy vegyétek észre az Available Memory részt a képen, az is nagyon jól jöhet még, ez egy SBSettings frissítéssel lehet elérni).

Categories: tipp Tags: , ,