Archívum

‘browser’ cimkével ellátott bejegyzés

Firefox Home - már csak az Applenek kell rábólintania

július 5th, 2010 thingol 8 hozzászólás

Annak idején az Opera Mini megjelenése az App Storeban kisebb vihart kavart - mindenkit meglepett, hogy az Apple beengedett egy böngészőt a saját kis fellegvárába (tényleg: használja valaki még?). Most megint az Applenél van a labda, hiszen egy másik nagy gépes böngésző szeretne bejutni: A Firefox.

A Firefox Home természetesen nem csak egy sima böngésző (ki gondolta volna). Gondolom megkapjuk a böngésző részét is, erről viszont jelen pillanatban nem sokat tudunk - sőt, konkrétan semmit - sokkal többet tudunk viszont arról, hogy miért a Home nevet kapta az iPhone-os Firefox.

A Firefox Home-mal elérhetünk majd az otthoni gépünkről szinte mindent: könyvjelzőket,  jelszavakat, előzményeket, sőt, még az éppen nyitva lévő tabjainkat is, szóval gyakorlatilag szinte mindent. Hiszen minek ismernénk meg újra a webet, ha egyszer már gépen felfedeztük?

Gondoljunk bele, ha az awesome bar tulajdonságait is leszinkronizálja a Touchra, akkor gyakorlatilag azokat a honlapokat amiket már meglátogattunk egyszer gépen, nem kell begépelnünk a teljes URL-t, vagy, ha elfelejtettél valamit megnézni otthon, akkor is pillanatokon belül meg tudod nézni melyik tabon mi van nyitva.

Az egész a Firefox Sync technológiára épül, ami jelenleg egy ingyenes plugin, később majd a Firefox 4 beépített lehetősége lesz - ami egyébként tökéletesen szinkronban tart két különböző gépen lévő Firefoxot is - amit csak ajánlani tudok.

Hogy mi lesz most? Várunk. Az Applenek híresen problémás az elfogadási procedúrája, tehát ugyanúgy lehetnek napok, mint hetek hátra a megjelenésig - ha egyáltalán megjelenik, mert mint a Google óta tudjuk, az Apple nem fél nekiugrani egy nagyobb hírű cégnek sem.

Categories: news Tags: ,

Breaking: megjelent az Opera Mini

április 13th, 2010 thingol 11 hozzászólás

Azt hiszem erre senki sem számított - tegnap, április 12.-én az Apple jóváhagyta az Opera Mini Web Browsert az App Storeba. Ami csak azért meglepő, mert az Apple korábban is utasított vissza böngészőket azért, mert szerintük az duplikálta csak a Safari tudását - másrészt az Apple eddig se arról volt híres, hogy minden programot beenged az App Storeba - sőt.

Miután túl voltam az első sokkon és kipróbáltam a programot (ami ingyenesen elérhető az amerikai és a magyar App Storeból is), pár perc nyomkodás után a következőt a tapasztalataim:

pro:

  • tényleg gyors, nem csak az oldalak behozásában, hanem amikor megjeleníti, utána is gyorsabban lehet az oldalon mozogni, mint Safariban
  • a rendes több tabos böngészés a safariból tényleg hiányzott, itt ez nagyon jól működik, nem lassul be, nem fogy el a memória (4-5 tabbal próbáltam, iPhone 3G) - tehát itt értelmet nyer az, hogy open in new tab, mert az előzőt nem zárja be - ha tölt egy oldal, nyugodt szívvel megyünk át másik tabra - ez engem nagyon tudott idegesíteni a safariban
  • find in page - szintén elég nagy Safari hiányosság
  • camera rollba menti a lementett képeket
  • hosszú tapintással nem csak másolni-beilleszteni tudunk, hanem sokkal több lehetőségünk van, mint egy rendes böngészőnél
  • oldalak elmentésének lehetősége
  • nem akar futni a háttérben - szerintem minden régebbi generációs tulaj a pokolba kívánta néha a Safarit
  • Start Page aranyos, szerintem használható, jó funkció

kontra:

  • nincs multitouch - van multitouch zoomolás, csak nem annyira jó, mint safariban
  • egész egyszerűen fapados érzés árad belőle - van pár hibás megjelenítés, és hiányzik a multi touchos zoom is, vagy egy olyan apróság, hogy a Safari enged “túlgörgetni” egy oldalt, és aztán szépen lassan visszaáll mégis az oldal aljára/tetejére, vagy az, hogy az oldal tetejére dob, ha a statusbarra tapintok
  • sok a hibás megjelenítés, néha egy-egy menüt nem jelenít meg rendesen (itouch.hu operaban, mobile view bekapcsolása után)
  • nem mindig ismeri fel, ha egy oldal iPhonera optimalizált (példa: google reader nem az iphonera optimalizált verzióra, hanem a sima mobil verzióra visz alapból)

Hozzátenném még egyszer, hogy ez nagyjából az első fél óra élményei - nyilvánvalóan az tapasztalatok az idők során változnak, rájövünk, hosszabb távon mi hasznos, mi nem, mi idegesít, mi nem - az első benyomás annyit ért el, hogy mindenképpen meg szeretném közelebbről is ismerni a programot :) Azt még nem döntöttem el, hogy a mobile viewt használjam-e - mert hiába gyorsabb, sok esetben hihetetlenül rondább (lsd. itouch.hu). A Safari gesztusai, látványosságaiért  cserébe a gyorsaságot kapjuk, továbbá egy sokkal komplexebb böngészőt, a lehetőségek sokkal nagyobbak - teljesen megértem, hogy az Apple miért nem így csinálta alapból a böngészőt - de határozottan örülök neki, hogy van alternatíva.

Nektek mi a véleményetek?

Categories: What's on my iTouch Tags: , ,

Külsős böngészők az App Storeban

január 15th, 2009 thingol 4 hozzászólás

Nagy nap ez a mai, mert ma az Apple végre beengedte a 3rd Party böngészőket az App Storeba, így már nem kötelező használni a Safarit, hanem választhatunk (!) - egyelőre ugyan csak négy program közül, viszont ezek után szerintem jön majd az Opera, idővel a FireFox is (a legnagyobb coolság az lenne, ha rakhatnék IE-t a Touch-omra!), ami - elvileg - kicsit biztonságosabb, gyorsabb, stabilabb böngészést vetít elő. Azért ne igyunk annyira előre a medve bőrére, ezek a böngészők webkit-alapúak, szóval először maximum Google Chrome-ot várhatunk… de azért ez már fejlődés.

A négy, már telepíthető böngésző:

  • Edge Browser: ingyenes, de a magyar Storeból nem elérhető.  Lényege, hogy teljes képernyős az egész, tökéletes webapp-ra tehát, még az URL-t is a Settings-en belül kell beírni. Szerintem rohadt értelmetlen, ezzel majdnem ugyanazt érjük el Safarival, csak egyszerűbben…
  • Incognito: az inkognitó pornó mód elérkezett a Touch világába is, hehe.
  • Shaking Web: a fő cél, hogy az olvasás mozgás közben egyszerűbb legyen,  én nem próbáltam, de érdekesnek hangzik. Valaki?
  • Webmate: több tab, kár, hogy safari alapból nem így csinálja, de inkább nézzétek meg a videót az oldalukon, többet ér minden szónál.
Categories: news Tags: ,