Archívum

‘app store’ cimkével ellátott bejegyzés

Vendégblogger: Asphalt 5 leírás - írta: Lil Prophet

november 12th, 2009 Lil Prophet 24 hozzászólás

Igen, végre megérkezett! Már pár hónapja, a WWDC-n bemutatták az Asphalt ötödik, iPhone/iTouch-on a második részét, ami azóta - nem véletlenül - a hardver egyik legjobban várt játéka lett. Pár órás tesztelésem után írom le tapasztalataimat.

Első ránézésre a játék grafikailag nagyon szép, leginkább az autók kidolgozása az, ami talán még a NFS-t is übereli, köszönhető a részletességnek és a (nem dinamikus) tükröződésnek. A pályák sem nevezhetők csúnyának, bár szerintem az előző rész óta nem sokat változott. A hangok kielégítőek, és hála a Gameloft-nak, játék közben egy gombnyomással átmehetünk autórádió nézetbe, ahol saját iPod kollekciónkból választhatunk kísérőzenét. Az irányítás háromféleképp mehet végbe: accelerometerrel, kormánnyal (ami a kijelző alján található meg), illetve a kijelző két oldalának nyomásával. Őszintén szólva én ez utóbbit választottam (már az előző részben is), ugyanis ezzel lehet a legprecízebb kormányzást véghez vinni saját véleményem szerint, míg az accelerometernél az eseteket túlnyomó többségében túlkormányzom a kocsit.

A játékmenet természetesen nem változott. Pályánként 4 eseménnyel találkozhatunk, olyanokkal, mint verseny, time trial, drift, duel, kiejtés. A versenyek folyamán felszedhetünk nitrót, pénzt, és egyéb jószágokat, és a különböző mutatványainkat (rövidítés, ellenfél kiejtése) szintén plusz pénzzel jutalmazza. A végén lévő összesítésben a pénznek, illetve a szintlépésnek köszönhetően új autókat, pályákat, és tuning eszközöket oldhatunk fel. Ha már itt tartunk, a játékban 12 pályát, 27 liszenszelt autót és 4 motorbiciklit találhatunk meg összesen, ami úgy gondolom, akárhogy is vesszük, nem kevés. Elvileg a kísérőhölgyek feloldása is a palettán van, bár őszintén szólva ezzel annyira nem foglalkoztam. A pályák között elkalandozhatunk Las Vegasba, Aspenbe, vagy épp Rioba.

Természetesen az Asphalt 5 más újításokat is tartalmaz, amiről eddig még nem esett szó. Bluetooth és/vagy wi-fi kapcsolaton keresztül 6 fős multiplayer partit szervezhetünk, ami, ha a karrier móddal már végeztünk, igencsak meghosszítja a játszhatóságot. Kérdés, hogy sikerül-e olyanokat találni, akikkel egy többfős verseny is megoldható lenne.

Összesítve, nem okozott csalódást a játék. A grafika szemet gyönyörködtető, a játékmenet, habár a time trial-okért nem vagyok oda, de az ember ha egyszer elkezdi, nem fogja abbahagyni, amíg mindent meg nem sikerült szereznie, főleg a játék királyát, a Ferrari 599 XX-et. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Értékelés:
Grafika - 9/10
Hangok - 7/10
Játékmenet - 9/10

Összesen: 9/10

iBomber

május 25th, 2009 DarkEvil 15 hozzászólás

Most jött meg a Cobra Mobile hírlevele, amiben tájékoztattak, hogy a nem is olyan rég, általam már említett játék megjelent, és nagyon örülnének neki, ha megvenném.

Egyelőre a program (iBomber) még tesztfázisban van (azaz játszom vele), amint egy kicsit jobban belejöttem, írok róla egy rövid tesztet.

Addig is érjétek be (ismét) ezzel a videóval:

The Sims 3

május 24th, 2009 DarkEvil 5 hozzászólás

Megérkezett az első valódi gameplay videó, hogy milyen is lesz a The Sims 3. része iTouch-ra:

Categories: bejelentések Tags: ,

Assassin’s Creed price drop

május 21st, 2009 DarkEvil 4 hozzászólás

Csak fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy a címben említett játék $9.99-ről leértékelődött $5.99-re. Így már talán valamivel jobban megéri a játék, ha meg akarnátok venni.
Arról azonban nincs információm, hogy ez a leértékelés meddig fog tartani (már ha nem végleges), így jól gondoljátok meg, hogy meddig vártok vele.

app-store

Nixie óra

május 18th, 2009 DarkEvil 6 hozzászólás

Valószínűleg kevés olyan ember van, akinek mond is valamit a címben említett Nixie óra, vagy magyartalan fordításban szokták Nixie-csöves órának is nevezni.

Már kiskorom óta rajongtam a címben említett óráért, aki még nem látott ilyet, annak bizton állíthatom, hogy mérföldekkel oda veri a “láva lámpa és társai” egyveleget. Egyetlen hátránya, hogy egy valóban szép, és igényesen kivitelezett darab ára bőven a 100e Ft-os határt verdesi alulról. (Tudom-tudom; lehet kapni 30e Ft-ért is, de most ne küzdjünk, egyértelmű, hogy hogyan értettem a 30e Ft Vs. 100e Ft dolgot…)

Nixie óra

Na de hogy valahogy kapcsolódjon is az oldal tartalmához az alábbi írásom, így a következő miatt hoztam szóba a dolgot:
Két napja megkeresett az egyik  olvasónk, hogy nem-e tudok elérhetőséget a Nixie Clock A alkalmazás legfrisebb 1.20-as verziójához (értelemszerűen tört, mivel eredetinek már ott az elérhetőség). Rögtön felcsillant a szemem, hisz nem tudtam (igazából nem is kerestem), hogy ilyen alkalmazás is található az AppStore-ban, ráadásul meglepetésemre nem is egy, hanem kapásból 5 is.

Nem vagyok álszent, szoktam én is letölteni alkalmazásokat mielőtt megvenném (ezzel elkerülvén azt, hogy olyan szarabb darabokat is véletelnül megvegyek, mint pl.: iDroids, vagy a postban már említett szinte összes láva lámpa szimulátor, és még sorolhatnám).

Egy kivételével kipróbáltam az összeset (Nixical - $3.99 | NixieFx - Ingyenes | Nixie Tube Clock - $0.99 | Nixie Clock - $0.99), és arra jutottam, hogy ár/érték arányban egyértelműen az ingyenes viszi a prímet, de a Nixie Clock is nagyon szép volt. Azonban mielőtt támogatnám annyival a készítőket, hogy megveszem a programjukat, szeretném kipróbálni az utolsó fennmaradó Nixie órás programot is, a Nixie Clock A-t, ami nem mellesleg a videók, és képek alapján a legodab@szósabb legszebb.

Aki esetleg tud elérhetőséget az említett program 1.20-as verziójához, az nem habozzon, írja be kommentbe, vagy vegye fel Velem a kapcsolatot a megadott e-mail címen keresztül, nem csak engem tesz vele boldoggá (már ha ez számít), hanem az adott olvasót, aki szintén igényt tartana rá.

AppStore

április 12th, 2009 Daneealama 2 hozzászólás

AppStoreNa az AppStore majdnem elérte az 1 miliárd(!) letöltést. Gondoltam, ebből az alkalomból írok valamit úgy általánosságban az AppStore-ról. Szóval legjobb tudomásom szerint a 2008-as Apple WWDC-n jelentették be, és azóta több mint 25000 alkalmazás jelent meg aminek 51%-a játék. Ebből is feltünik hogy az iTouch ill. az iPhone a legdinamikusabban fejlődő “játékonzol” (bár ezt elég furcsa így leírni). Ezért most az Apple hirdetett egy nyerményjátékot, aminek keretében lehet nyerni egy MacBook Pro-t, egy Apple Time Capsule-t (aki nem tudná ez egy óriási Apple külső winchester), 10000 dollár értékű iTunes Gift Card-ot ill. iPod Touch-t. Hogy ehhez mit kell csinálnunk? Csak venni kell egy programot az AppStore-ban és ezzel automatikusan feliratkozunk a nyereményjátékra. Alternatív jelentkezési lehetőség itt.

Categories: news Tags:

iPod Touch 3.0 OS

március 19th, 2009 thingol 10 hozzászólás

Tegnapelőtt bemutatták, még szóltam is, most, most lássuk, mi szép és jót tartogat majd számunkra a 3.0-as verziószámmal ellátott firmware. Nálunk ugye a tethering és az MMS nem játszik, de attól még - legalábbis az előbbi - remek dolog, aminek mi is örülünk, ugye? Megjelenés majd a nyáron, én már tűkön ülök (beta már van, de csak saját felelősségre). A Dev-Team már be is jelentette, hogy az új firmware-t minden device-ra (2G-re is!) fel fogják tudni majd törni. Yey!

Cut, Copy, Paste: ez már régóta hiányzik nagyon, bár szerintem nálunk, Touch tulajoknál a “nem akarok jailbreakelni” effektus sokkal kevésbé játszik, mint az iPhone-nál, és jailbreak után meg ráadásul már eddig is volt: viszont ettől függetlenül egy gyárilag támogatott copy-paste nagyon jó hír, garantáltan működni fog mindenhol (már aki hozzáadja a programjához, és miért ne adnák hozzá?).

Spotlight: Húha, teljes oldal keresés mindenben a home screenen, ennyire nekem azért nem fontos, de attól még szerintem sokat fogom használni - ide vele!

Push Notifications: 2.0-ra ígérték, most érkezett el, majd gyakorlatban megnézzük, hogy ez mennyire lesz jó buli, de jól hangzik (arról van szó, hogy egy program akkor is tud “üzenni” neked, ha nem fut. Legalábbis valami ilyesmi).

AppStore lehetőségek alkalmazásokon belül: Remélem ez nem azt jelenti, hogy meg fognak jelenni a fizetős tárgyak majd a játékokban, gondoljunk bele, milyen lenne, ha majd a NFS-ben a legjobb kocsit valódi pénzért kéne megvennünk, vagy, ha majd a Simsben egy dollár lenne az új TV-nk ára… :)

Top 10 alkalmazás az Appletől

december 7th, 2008 thingol 1 hozzászólás

Az Apple nemrégiben kiadott egy rakat listát, hogy melyek voltak a legkeresettebb programok az App Storeban a júliusi indulása óta. Álljon most hát itt a lista, de iTunesban is meg lehet lesni, ha ide kattint valaki.

Top 10 legtöbbször megvett alkalmazás:

  1. Koi Pond
  2. Texas Hold’em
  3. Moto Chaser
  4. Crash Bandicoot: Nitro Kart 3d
  5. Super Monkey Ball
  6. Cro-Mag Rally
  7. Enigmo (Pangea)
  8. Pocket Guitar
  9. Recorder
  10. iBeer

Top 10 ingyenes alkalmazás

  1. Pandora Radio
  2. Facebook
  3. Tap Tap Revenge
  4. Shazam
  5. Labryinth Lite Edition
  6. Remote
  7. Google Earth
  8. Lightsaber Unleashed
  9. AIM
  10. Urban Spoon

Top 10 fizetős játék

  1. Texas Hold’em
  2. Moto Chaser
  3. Crash Bandicoot: Nitro Kart 3d
  4. Super Monkey Ball
  5. Cro-Mag Rally
  6. Enigmo
  7. Air Hockey
  8. Bejeweled 2
  9. Flick Bowling
  10. Line Rider iRide

Top 10 ingyenes játék:

  1. Tap Tap Revenge
  2. Labrynth Lite Edition
  3. Sol Free Solitaire
  4. iBowl
  5. Pac-Man Lite
  6. Touch Hockey:FS5
  7. Cannon Challenge
  8. Audi A4 Driving Challenge
  9. Sudoku
  10. reMovem

Top 10 fizetős szórakozási lehetőség:

  1. Koi Pond
  2. iBeer
  3. iChalky
  4. Face Melter
  5. iFish
  6. TouchScan
  7. What’s on TV?
  8. Pocket Piano
  9. Sketches
  10. OneTap Movies

Top 10 ingyenes szórakozási lehetőség:

  1. Remote
  2. Lightsaber Unleashed
  3. i.TV
  4. BubbleWrap
  5. Movies
  6. iDoodle 2 lite
  7. Showtimes
  8. Now Playing
  9. Scribble
  10. Crazy Pumpkin

Top 10 paid Utilities:

  1. Units (crossroad solutions)
  2. A Level
  3. Air Mouse
  4. Fake Calls
  5. Voice Record
  6. Clinometer
  7. Spell Check
  8. Speed Dial
  9. FileMagnet
  10. iNetwork Speed Test

Top 10 free utilities

  1. Flashlight
  2. myLite Flashlight
  3. Say Who - Dialer
  4. Units (TheMacBox)
  5. Compass Free
  6. Alarm Free
  7. A Free Level
  8. Molecules
  9. Speed Test
  10. myLighter

Top Paid Social Networking:

  1. MobileChat
  2. BeejiveIM
  3. Quip
  4. Rooms - Your Mobile Chat Client
  5. Twitterrific Premium
  6. Flutter
  7. Twittelator Pro
  8. mBoxMail
  9. Secrets
  10. hiCard - Suite

Top Free Social Networking:

  1. Facebook
  2. AIM
  3. Myspace Mobile
  4. IM+ Lite
  5. Loopt
  6. Fring
  7. Palringo IM
  8. Earthscape
  9. Twitterrific
  10. Avatar

Top Paid Music:

  1. PocketGuitar
  2. Drum Kit
  3. Ocarina
  4. Pianist
  5. Band
  6. Tuner Internet Radio
  7. Beat Maker
  8. Guitar Toolkit
  9. Harmonica
  10. Guitarist

Top Free Music:

  1. Pandora Radio
  2. Shazam
  3. AOL Radio
  4. Midomi
  5. Mini Piano
  6. iheart Radio
  7. MixMeister Scratch
  8. FlyCast Mobile Radio
  9. Last.FM
  10. DigiDrummer Lite

Igazából túl sok meglepetés nincsen, bár én a tap tap revange-t nem tudtam megszeretni, és a koi pond sem lett a kedvencem.

Categories: toplist Tags: ,