Bejárat > theming > Themes: #1 DAMINO

Themes: #1 DAMINO

Mivel úgy alakult hogy több szabaidőm lett, mint amivel számoltam, gondoltam, jöhet egy kis moddingolás is.

Ezt a témát nem én csináltam, csak kiegészítettem, illetve néhány helyen iPodra alakítottam. Az eredeti neve DAMINO, ami letölthető cydia-ból is. Én sem neveztem át, hiszen nem ékeskedem mások tollával, ez nem arról szól. Az eredeti alkotó nevét sem titkolom el,  sőt köszönöm neki a munkáját. A saját módosításomat itt tölthetitek le. Ami az eredetiben nem volt benne egyáltalán, az a lockscreen.  Érdemes hozzá használni a clockhide nevű kis okosságot, ami eltünteti az órát a lockscreenről. Felesleges kettő, úgy gondolom. Letölthető cydiaból. Remélem tetszeni fog néhányótoknak, örülök, hogy megoszthatom. Fontos, hogy winterboard szükséges hozzá, bár ezt tudjátok, azért megjegyzem. :) Úgy gondolom, hogy itt célszerű megjegyeznem, hogy a régi SSH módszer már elavult, és elég instabil is volt egyben. Az új megoldás a T-PoT. Ez egy kis plugin, ami a total commandert teszi képessé az iPod (iPhone) fájlrendszerének olvasására. Olyan lesz mintha bármelyik merevlemezen böngésznénk a fájlok között. A böngészéshez lenyitjuk a meghajtó választó fület, legalul a hálózatokra kattintunk, és ott lesz a T-PoT. Így sokkal egyszerűbb feltenni a témákat, bármit (én ezzel azért vitatkoznék - az ssh sokkal komplexebb, mint egy t-pot. Vannak előnyök és hátrányok mindkettő mellett - thingol)  Használjátok egészséggel.

Categories: theming Tags: , , , ,
  1. Thende
    február 7th, 2010 18:13-nél | #1

    Köszi! Tolom is fel a táccsra… ;)

  2. február 7th, 2010 18:16-nél | #2

    @Thende: szivesen, igazán örülök, hogy tetszik^^

  3. krissti
    február 7th, 2010 20:04-nél | #3

    Honnan lehetne még jó témákat is letölteni? és hol lehet lelni erről leírásokat?:D
    Ami itt volt azt már elolvastam, de jó lenne még ötletesebb témákat tudnék csinálni x)
    Köszi :)

  4. február 7th, 2010 21:43-nél | #4

    Zilahy: nekem van egy elkészített telejesen releasekész windows7-témám full leírással. (lásd: http://msttmz.deviantart.com/art/My-iPod-Touch-Windows-7-145283956 ) Kirakod esetleg? /tomzorz@gmail.com a címem (msn/eamil)/

  5. február 7th, 2010 23:30-nél | #5

    Szép igényes téma!

  6. február 8th, 2010 11:11-nél | #6

    Zilahy, nagyon tetszik a stílusod, örülök, hogy kis komolyságot viszel az oldalba.

    A téma is klasz, de én közel 2 év Touch használat után akkor mondtam le a folyamatos témázgatásról, mikor az app-store-ból elcsent programok akkora csoportot képeztek, hogy ikonjaik miatt a téma nem nézett ki egységesen. Ezzel az a fő gond, hogy senkitől nem lehet elvárni, hogy több száz ikont csináljon, amibe belefoglalja a legkapósabb appeket.

    OFF: szeretnék tanácsot kérni iPod javítás ügyben. Kihez érdemes fordulni? Eddig sehol nem jeleztek vissza. Van ötletetek? Sajnálom, hogy ideböfögök, de eddig más topicokban és fórumokon ignoráltak.

    —->

  7. cancat
    február 8th, 2010 13:18-nél | #7
  8. iPoti
    február 8th, 2010 21:12-nél | #8

    Hmm hmm. T-Pot-hoz valaki adna egy kis leírást. Szerintem nem mutat meg mindent az ipodomon :( . Nem tudom, hogyan tegyem fel a “theme”-et :/

  9. sakii
    február 10th, 2010 20:38-nél | #9

    @iPoti: nekem is ez a bajom:/ nemrég még ment rendesen de most olyan mint egy telefon hogy van DCIM, photos, podcast… szoval nem a rendes ami régen volt és nem találom azt a mapáát amibe a témát kell rakni tipp?:)

  10. sakii
    február 10th, 2010 20:40-nél | #10

    egyébként 3.1.2 van fent és 3.1 el még tökéletesen müködött lehet hogy az a baj? és köszönöm a témát, nagyon szép és igányes:)

  11. iPoti
    február 11th, 2010 14:27-nél | #11

    @sakii: Bizony, Nekem is ez a gond. Megpróbálok WINSCP-zni.

  12. iPoti
    február 11th, 2010 14:58-nél | #12

    Nem sikerül. Úgy csinálom, ahogy a leírás mondja és régebben már sikerült is.1G-s touchom van, gondolom a kiszolgáló nevéhez beírt 127.0.0.1 az a touchom IP-je akar lenni. A root-ot és alpine-t nem értem, mért mindenkinél ez, de lévén, hogy régebben már sikerült így elfogadom. Csak nem értem miért nem sikerül a join… :(

  13. sakii
    február 11th, 2010 15:02-nél | #13

    le kell szedni az openSSH-t cydiából:)
    nekem sikerült, működik:DD

  14. KommyKT
    február 11th, 2010 15:39-nél | #14

    iPoti, sakii: Ezt próbáljátok meg a T-POT-hoz elvileg utánna rendesen fog működni.
    ***T-POT hibajavítása :
    Másoljuk fel a /System/Library/Lockdown/Services.plist fájlt a gépre
    és nyissuk meg a Plist editorral(elotte célszeru egy biztonsági másolatot
    csinálni). Keressük meg ezt a sort:
    com.apple.crashreportcopy
    Majd a sor fölé másoljuk be a következot:

    com.apple.afc2

    Label
    com.apple.afc2
    ProgramArguments

    /usr/libexec/afcd
    –lockdown
    -d
    /

    Ezután mentsük el a fájlt és másoljuk vissza az iPhonera.
    Egy újraindítás után elvileg muködni fog a T-Pot, és látni fogunk mindent a rendszerben.

  15. KommyKT
    február 11th, 2010 15:51-nél | #15

    @iPoti: 127.0.0.1 (ez a saját gépet jelenti amin futtatod a programot) biztos, hogy nem az iTouch ip címe, általában 192.168.1.x szokott lenni. az ip címe a touch-nak persze ez függ a routertől is, hogy milyen ip címekkel dolgozik.

  16. iPoti
    február 11th, 2010 20:40-nél | #16

    @sakii: Természetesen leszedtem ;)

    KommyKT: köszi, majd holnap megpróbálom megcsinálni, ma már ehhez túl sokat ittam :)

  17. 5anyee
    február 13th, 2010 01:58-nél | #17

    Február hónap el van írva: “Februárr”. Amúgy tök jó, most ezen tanulok meg témát szerkeszteni. HTML-XML szabványnak enyhén nem felel meg, átformálom magamnak remélem attól még kezelhető lesz és nem kell restore :D

  18. deni
    február 19th, 2010 21:01-nél | #18

    nekem aza bajom hogy a dock-ban lévő ikonok nem ottvannak a szürke csíkba :/
    hogylehet az ikonokat feljebb mozgatni?
    szerkesztettem már témát de ez nemmegy nekem :S
    help me :)

  19. február 19th, 2010 22:40-nél | #19

    @deni: nemtudom mi lehet a gond deni, nekem ottvannak. mutatsz egy képet, hogy hogyan néz ki?

  20. deni
    február 20th, 2010 01:09-nél | #20

    @zilahy: Nemtudom hogy lehet sreenshootolni

  21. KommyKT
    február 20th, 2010 09:13-nél | #21

    @deni: nyomd meg egyszerre a home és a power gombot, és felvillan fehéren a képernyő mintha fényképező vakuzott volna.

  22. február 20th, 2010 10:46-nél | #22

    @deni: és utána private/var ban lesznek a shotok. /media asszem.

  23. RoOb3
    február 21st, 2010 11:59-nél | #23

    Sziasztok!
    Lehet hogy elég láma kérdés :S de nem tudom hogy hogyan tudok ilyen témákat felrakni az itouch-ra :S mindig cydia-ból raktam fel szarokat :S és sehol sem találok az oldalon leírát róla :S pedig itt szinte minden fenn van tutin leírva valaki segítene winscp-vel próbálkoztam eddig de a t-pot is működik! a segítséget előre is köszönöm ;)

  24. pama
    február 25th, 2010 19:31-nél | #24

    leszedtem tpot-ot meg felraktam, az lenne a kérdésem, hogy ha t-pottal benyitom ipodot akkor ott hova másoljam a témát? előre is köszi

  25. Angkor
    február 25th, 2010 20:41-nél | #25

    @pama :
    private\var\stash

  26. pama
    február 27th, 2010 15:14-nél | #26

    nem találok private mappát az ipodon:S

  27. digory14
    február 28th, 2010 16:57-nél | #27

    nekem is ez a gondom:S

  28. március 5th, 2010 16:08-nél | #28

    Az eredeti órát a lockscreen ről hogy lehet eltüntetni, hogy csak az legyen ami a témában is van?

  29. KommyKT
    március 5th, 2010 20:25-nél | #29

    @MegaX: töltsd le a cydia-ból a “lockscreen Clock Hide” nevű programot.

  1. Még nincsenek visszakövetések