Bejárat > how to, jailbreak, news > Jailbreak 3.1.3

Jailbreak 3.1.3

Megjelent ugye az új, 3.1.3-as szoftver. Ahogy itt is olvasható volt, mindenkinek próbálták felhívni a figyelmét arra, hogy lehetőség szerint kerüljék a frissítést, ugyanis az új szoftver  még nem jailbreakelhető. Nos, most már ez, így ebben a formában nem igaz, ugyanis meglett a módja, hogy jailbreakeljünk 3.1.3-as szoftvert is.  Először felfrissítjük a fentebb említett verzióra a touch-ot, majd letöltjük a redsn0w-t, és a régi, 3.1.2-es szoftverrel jailbreakelünk, azt ugyanis beveszi a redsn0w,  ha 3.1.3-mat futtatunk. Viszont mégsem olyan egyszerű ez, mint  ahogyan azt én is gondoltam első nekifutásra. Kicsit bekavarnak a verzió (generáció) számok.  Nagyon fontos, hogy első generációs touch-ok jailbreakelhetők a redsn0w ezzel a verziójával. A dolog innentől bonyolódik.  A második generációs touch-ok is jailbreakelhetők. Nekik egy másik redsn0w verziót kell használniuk. Nagyon fontos, hogy a második generációs touch-ok közül csak azok jailbreakelhetők amelyek verziószáma NEM MC-vel kezdődnek. Ezek az úgynevezett NON-MC-nek hívott touchok. Egyszerűen magyarul: a régebbiek.  Hogy neked milyen van, megtudhatod, hogyha iPod-ban bemész a Settings-ben, majd a General-ba, itt az About-ba. Letekersz a model részhez.  Ha a verziószám MC-vel kezdődik, akkor neked MC verziód van. Azoknak van szerencséje, akik 2009 Júliusa, illetve Szeptembere között vásároltak Ipod Touch-ot.  Egy youtube-os videó is készült az egész procedúráról.

Categories: how to, jailbreak, news Tags: ,
  1. szösz
    február 17th, 2010 19:57-nél | #1

    lécci válaszoljatok az enyémre is

  2. Angkor
    február 17th, 2010 20:03-nél | #2

    @szösz :
    természetesen azt válaszd, hogy nem.

  3. tck95
    február 17th, 2010 20:03-nél | #3

    köszi lui a választ, de megkérnélek arra h rövidítés nélkük mondd el lécci megint érthetőbben mert kezdő vagyok a szakmában…köszi még1szer és várom a válaszod

  4. szösz
    február 17th, 2010 20:06-nél | #4

    de ez nem MC-vel kezdődik!:(

  5. Angkor
    február 17th, 2010 20:10-nél | #5

    @szösz :
    Az a jó. Éppen azért kérdezi, hogy a tiéd MC-vel kezdődik. Válasz: nem.

  6. rossifumi
    február 17th, 2010 20:14-nél | #6

    a host fájlba is be kell írni 1 plusz sort hogy átirányítsa az apple szerverről
    így gondolom nem tudja ellenőrizni hogy egy régebbi ipsw-t akarsz felrakni

  7. február 17th, 2010 20:41-nél | #7

    @szösz: Ha valóban 3.1.2 akkor használj blacra1n-t

  8. tck95
    február 17th, 2010 20:45-nél | #8

    segítsetek ipod 32 gb 3g-m van MC model számmal és 3.1.3-as szoftverrel. Megpróbáltam DFU módba rakni majd feltenni ituneson keresztül a 3.1.2-t de nem engedte…nem tudtok ilyen ipod szoftver letörlő programot??? pls segítsetek

  9. Angkor
    február 17th, 2010 21:07-nél | #9

    Én megcsináltam a jailbreaket 3.1.3-ra, minden rendben volt, de a Cydiánál elakadtam, folyton adatokat ellenőriz, több percig tölt be vmit, itt mit kellene csinálnom?
    Mit kell tennem utána, hogy tört programokat elfogadjon?

  10. KommyKT
  11. szösz
    február 18th, 2010 15:21-nél | #11

    helo sikeresen jailbreakeltem az ipodomat de hiába rakok rá többb játékot csak eggyel tudok játszani mert a többinél mindig elindul és még be sem tölt mindig kidob): tudnátok vmi tippet adni?

  12. Blastrov
  13. KommyKT
    február 18th, 2010 15:24-nél | #13

    @szösz: Mobile installation crack telepítése után meg volt egy ingyenes program telepítése az appstore-ból, vagy a mobile installation crack sincs fenn?

  14. szösz
    február 18th, 2010 15:26-nél | #14

    fenn van a mobile installaiton crack és meg volt az ingyenes apps

  15. KommyKT
    február 18th, 2010 15:30-nél | #15

    @szösz: Próbáld meg felrakni őket újból, vagy leszedni más helyről

  16. szösz
    február 18th, 2010 17:46-nél | #16

    @KommyKT: megtudnád mondani h te honnan szedsz le játékokat/alkalmazásokat?

  17. tck95
    február 18th, 2010 18:31-nél | #17

    segítsetek ipod 32 gb 3g-m van MC model számmal és 3.1.3-as szoftverrel. Megpróbáltam DFU módba rakni majd feltenni ituneson keresztül a 3.1.2-t de nem engedte…nem tudtok ilyen ipod szoftver letörlő programot??? pls segítsetek

  18. Blastrov
    február 18th, 2010 18:41-nél | #18

    @tck95: Én is ezzel szenvedek de sajnos nem lehet megoldani jelenleg,csak ha előtte volt jeilbrekelve,ha jól tévedek. :S

  19. szösz
    február 18th, 2010 18:41-nél | #19

    @tck95: nem kell DFU módba rakni csak letölteni a 3.1.2 ipsw-jét, amit a fenti linken le tudsz tölteni, és itunes-ba nyomni egy SHIFT+Restore-t és betallózni a letöltött fájlt és fel is rántja a 3.1.2-t

  20. tck95
    február 19th, 2010 13:02-nél | #20

    azt én is próbáltam de aztán kiírja h nincs jogom vmihez…nem értem….már mindenhogy próbálkoztam…pls segítseket..

  21. KommyKT
  22. dszoni
    február 22nd, 2010 22:39-nél | #22

    sziasztok.
    én ugyanezzel a problémával küszködök. a DFU mód után egyszerűen nem hajlandó reboot-olni és leszedni a jailbreaket. illetve megprobáltam SHIFT+Restore-ral betallózni a 3.1.2-t, de nálam sem engedélyezte!!!!
    Ha vki tud vmi hasznos tippet adni azt megköszönnénk!!!

    @tck95:

  23. február 22nd, 2010 23:16-nél | #23

    @dszoni: 3G alatt nem is fogja engedélyezni…

  24. dszoni
    február 25th, 2010 17:30-nél | #24

    @DarkEvil: miért nem ? akkor, hogy tudok restore-olni?

  25. Pixy
    március 3rd, 2010 19:37-nél | #25

    sziasztok.
    Frissítettem a rendszert 3.1.3-ra, azonban jailbreakelni nem sikerült, mert miután DFU-ba tettem a touch-ot, a ‘waiting for reboot’-ot kiírja, de nem csinál semmit. Nem tudom mi lehet a baj. Kérlek segítsetek.

  26. Gazsga
    március 4th, 2010 21:14-nél | #26

    @Pixy: ugyanez velem :S

  27. KommyKT
    március 4th, 2010 21:16-nél | #27

    Gazsga, Pixy: próbáljátok meg újból lefuttatni előfordul, hogy nem akarja az igazat, ne adjátok fel.

  28. MammoUTh
    március 6th, 2010 21:32-nél | #28

    Az hagyján! nekem 2Gm van 8Gb, MB-s 3.1.1 volt fent eddig, most felpakoltam volna a 3.1.3-at de nem engedte se DFU módbol restoreolni, se anélkül. hozzáteszem 1,5 éve megvan kb és amikor uj fw jött ki mindig fel tudtam tenni és jailbreakelni, szóval most valami újdonság előtt állok azért kérném a véleményetek. aszongya az itunes: incompatible…. felraktam a 3.1.2-t és gond nélkül breakeltem. azért kiváncsi lennék van e valakinek ötlete hogy tudnék ráoktojálni jó igényessen egy 3.1.3at.

  29. MammoUTh
    március 6th, 2010 22:21-nél | #29

    @MammoUTh: Megvan a megoldás! Hibásan jött le az első fw. Akinek esetleg hasonló gondja lenne, próbálja meg újra letölteni, letöltésvezérlővel (pl: firefoxból downthemall, amugy flashget stb) jóval nagyobb eséllyel jön le hibátlanul! Második letöltésre tökéletesen működött!

  30. kpeti65
    március 7th, 2010 19:43-nél | #30

    ÉS akkor mi a teendő h ha MC-vel kezdődik?

  31. március 7th, 2010 23:19-nél | #31

    @Gazsga: Próbáljátok meg más gépen.

  32. március 7th, 2010 23:20-nél | #32

    @kpeti65: Vársz egy picit szerintem.

  33. március 8th, 2010 11:42-nél | #33

    Siker! Köszi szépen a leírást.

Hozzászólás oldalakhoz
1 2 3 2620
  1. Még nincsenek visszakövetések