Need for Speed: Undercover - csapó 1 - írta Thende
A reggeli tudósítás (ollé, megjelent!) mondtam, hogy vendégblogger kritikát is szívesen veszünk - jött is kapásból kettő, azzal kezdeném, amely időben korábban jött, azaz Thendéével. Még ma ki lesz rakva a másodvélemény is, és idővel - amint időm engedi, hogy végre egyáltalán kipróbáljam a játékot - garantáltan megemlékszem a játékról én (thingol) is.
Nos, én is azon emberek népes táborába tartozom, akiknek már volt dolguk az NFS szériával. Ki PC-n, ki Playstation-ön, ki xBox-on, de már legalább egyszer játszott szerintem minden mai gamer. Na, de nem pazarolom itt tovább a karaktereket, csapassunk bele a közepibe’!
Mikor először hallottam, hogy az EA komolyan gondolja, hogy kiadja az NFS széria Undercover alcímet viselő részét touchra és szifonra is, először megörültem, aztán meglepődtem, és végül elszomorodtam, egészen máig, amikor is kipróbálhattam végre a játékot, immáron iTouch-on. Megvallom őszintén, kis fenntartásokkal installáltam a gammát, hiszen x360-on már végigtoltam s (ezért is szomorodtam el mikor megtudtam, hogy kijön mert hát az rendesen feladta a házit), s avval a játék élménnyel egy iPhone, vagy egy iTouch, sajnos soha nem tud azonosulni. Ennek ellenére meglepően feelinges amint elindítod a játékot.
Ismerős képkockák, s ismerős kép ami fogad, a kezem már jár, és alig várom, hogy elinduljon a játék. Ám ez előtt, még jön a story ismertetése ugyebár (csak dióhéjban a lényeg):
Beépített ügynök vagy. Célod, hogy beépülj egy bűn szervezetbe, ami többek között illegális autó versenyekben is részt vesz. Ám a dolgod nem ilyen egyszerű… Ahogy egyre beljebb kerülsz a méhkasba, annál több veszély fenyeget, és ezáltal egyre ridegebb arcokkal ismerkedsz. S ha ez nem lenne elég, azt bizonyítva a „rosszfiúknak” , hogy te az ő oldalukon állsz, még a zsarukkal is meggyűlik a bajod…
..tehát a touch (és szifon) verzió, próbálja visszaadni azt a játékélményt, amit a konzol verziókban tapasztalhattunk.
Alapjaiban nagyon sok játék a touchscreen miatt macerás, vagy egyenesen irányíthatatlan, amiben az EA most, szerintem megtalálta az arany közép utat. Meglepően kényelmes az irányítás, bár kis angoltudás szükségeltetik a játék elején való ismertető sikeres végig viteléhez, de utána játék közben már egy percet sem kell gondolkodni, hogy mi a nitró, vagy például nem keresed a pause menüt jelölő csücsköt, hanem két ujjadat a kijelzőre helyezve simán csak húzol egy “-t a kijelzőre :)
Viszont, mint azt már az NFS Most Wanted része óta tudjuk, (vagy aki nem) az első autó amit vezetni tudunk, mindig egy hiper járgány, amit szinte irányítani sem kell, olyan egyszerű vezetni. Itt is ez a helyzet, agy frankó kis Porsche gépjárművel tanulhatjuk, hogy, s mint tudjuk irányítani a játékot.
A játék feladatok szempontjából kínál többek között: Sprintet, körversenyeket, autó leszállítást, és rendőrautó szétzúzást.
A grafikáról annyit, hogy igyekeznek az EA-s srácok, nagyon igyekeznek, de (s ez számomra meglepő) szerintem a PSP-s verziót oda veri. A hang viszont még a grafikánál is jobb. Ha nem tudom, hogy touchon tolom, azt is hihettem volna hogy az xBoxra van rákötve a logitech 2.1, mert igen komoly hang anyag, akusztika, és térhatást, rettenet jól imitáló effektek és hangok vannak beleépítve.
„Kell-e a touch-ra” faktor: 10/9 – ha felpakolod, tud kellemes perceket okozni buszon, vagy bárhol.
Grafika: 10/7 – nekem (bár stílusban „Makó – Jeruzsálem”) még mindig a Tap Tap Revenge az etalon , de tény: a touchra készült autós játékok között viszi a prímet
Irányítás: 10/10 – szerintem nagyon jó lett. egyszerű, nagyszerű…
Hang: 10/11 – De tényleg…
Saját véleményem, annak tudatában, hogy nextgen konzolon is megvan a game, szerintem helye van a touchon is.





Kösze a lehetőséget! :)
Saját screenshotook is készültek, de összeszedtem egy olyan vírust nod32 overdown okán, hogy nem, hogy a táccsot, volt, hogy még a gépet se tudtam használni… Ennek ellenére tessék kipróbálni mindenkinek! :)
Szép összefoglaló. (y)
Még én is ( aki am nem nagyon bírom az NFS-t, inkább gta) ki szeretném , sőt mi több ki fogom próbálni, mehoztad a kedvem.
Az irányítás …. hát van némi kétségem, de a remény hal meg utoljára.
Szerzek 1 routert majd, és akkor vigyázz nfs, jövööök :D
Am télleg jó lett. (y) (y)
Szép, tömör összefoglalás. Egyetlen amivel nem értek egyet, az a grafikára adott pontod, mert szerintem rég nem volt ilyen szép grafikájú játék Touchon :)
@Balu: a 7, csak annak szól, hogy pl mielőtt elindul a verseny, és látod a kerekeket, nah azt sztem lehetett volna szebben is kidolgozni… Bár tény, elég nagyok az elvárásaim touch felől, de egy ici picit el lett kapkodva, annak ellenére, hogy mennyit elmaradtak így is a relase-el… btw, úgy érzem lesz ez még szebb is :) Már csak azért is, mert erősebb proci van benne mint PSP-ben, és ez még elég kiaknázatlan.
Szép szép, jobb is klasszisokkal mint a többi autóverseny a platformra de a legeslegnagyobb baja a játéknak ugyan az mint az összes többi hardverre kiadott változattal(az egész NFS széria is ugyanezzel küszködik): a realitás teljes hiánya.
Kanyarodás közben érdemes nézni a sebességmérőt is néha mert elég érdekes, h kivétel nélkül minden kanyart be lehet venni 250km
körüli sebességgel.
A körök végén rendszeresen kapom a pontokat azért mert nem használom a féket (lol)..
Az is érdekes továbbá h a kocsi simán végig megy a pályán úgy is ha leteszem a Touchot, mivel a falnak nem lehet nekiütközni.
A karrier nagyon rövid és béna, de cserébe legalább van külön drift mód(mondjuk ha nem lenne lehetetlen lenne a legjobb kocsikat unlockolni).
Húú :D az nekem is tetszene :D mert megakadtam egy Lancer Evonál
és azt tunningoltam halálba :D meg minden :D most mgemár nincs pénzem jobb kocsira és nem tudom megcsinálni a küldetéseket :D
Én nevetségesen egyszerűnek találtam,mondjuk maxra húzott viperrel nem olyan nehéz:D
kezdjem előröl ?:D
ezt nem mondtam, amugy is kezedben a kulcs:D
az sem vmi baráti,h még azt se látni mennyiért adhatnád el amíg nincs 2 kocsid..