Be Simple!

Az elmúlt egy hétben a Touch kicsit a háttérbe szorult (ez mondjuk leszűrhető a bejegyzések számától is), és azt hiszem, most eljutottam egy olyan ideális pontra, ahol nem én vagyok a Touchért, hanem tényleg az van értem: nem használom olyan dologra, amit mással egyszerűbben meg tudnék oldani, nem használom csak azért, mert Touch, nem rakok rá naponta öt új programot: ha kell, előveszem, használom, de amúgy kényelmesen pihen valahol. Nekem fél évnél is több kellett hozzá, hogy eljussak ide, de persze örülök, hogy idáig nem így volt, hiszen ez a blog sem lenne pl, ha idáig nem vagyok ennyire Touch függő : )

Ha az ember csak ritkábban használja a Touchcsát, akkor viszont szeretné… jobban használni. Hirtelen elkezdettt idegesíteni, hogy néha lassan indul el egy-egy program, hogy néha egy-egy program kicrash-sel, és még sorolhatnám – szegény rendszer elég viharvert jelenleg, a rengeteg program próbálgatásnak megvan az ára, egy idő után nagyon belassul a rendszer.

Ennek elkerülése érdekében most teljesen tiszta lappal kezdek, és nem fogok rá annyi mindent felrakni (eddigi négy teli oldal helyett maximum kettő lesz!), letörlöm azokat a programokat, amiket nem használtam több hete (nem érdekel a “hátha jó lesz még valamire”), és úgy általánosságban a letisztultságot próbálom majd elérni.

Igazából ebben nincsen semmi követendő példa, sőt, kicsit személyesebb hangvételű lett ez a post, mint terveztem, de nem is ez a lényeg, oda akarok kilyukadni, hogy megkérdezzem: Más járt már így? Pukkadt ki már másnál is az a lufi, ami után egy tiszta, letiszult rendszert kevés programmal tűztetek ki magatok elé? Vagy hülyeség az egész, és csak én vagyok ekkora kretén?

10 thoughts on “Be Simple!

  • 2008. November 21. at 10:18
    Permalink

    Én is voltam már így többször csak számítógépekkel. Azóta is annak vagyok a híve, hogy csak az legyen a gépen, amit használok, a többi felesleges. Így sokkal jobban átlátható, karbantartható, és ahogy te is írtad, a gép van érted és nem fordítva.

  • 2008. November 21. at 10:23
    Permalink

    ” szegény rendszer elég viharvert jelenleg, a rengeteg program próbálgatásnak megvan az ára, egy idő után nagyon belassul a rendszer.”

    Ez csak akkor igaz, ha Cydiás alkalmazásokat telepít valaki ész nélkül. (Pl. ha valaki kényes a sebességre az nem telepíti a Winterboard-ot, SwirlyMMS-t a gépére, mert ezek folyamatosan futnak a háttérben és visszafogják a készüléket)

    AppStore-os cuccok (még ha töröttek is) nem képesek semmilyen formában sem befolyásolni a rendszer sebességét, mivel egy teljesen elkülönített tárterületen ténykedhetnek csak és nem futhatnak a háttérben.

  • 2008. November 21. at 13:51
    Permalink

    Nekem most ez a helyzet a Samsung u900-as telómmal. Mióta megvan a Touch, szinte állandóan a kezemben van (kivétel most, mert nemrég került fel rá az invisible shield :) ), a telót meg csak akkor látom ha keresnek. Nekem anno a Siemens S65-ös telónál volt, hogy 2 évig folyamatosan nyúztam, folyamatosan hackeltem és csak azután untam meg, amikor már kevesebb új dolog jött ki hozzá. Szerintem mindennek lejár egyszer az ideje. :)

  • 2008. November 21. at 17:37
    Permalink

    @Mordon: tudom, nem is azokra gondoltam. Ész nélkül elég túlzás, viszont igen, elég sok progi fel lett rakva (persze törölve is, szóval… na mindegy).

    Amúgy magát a SpringBoad-ot lassítja a sok ikon, bár annyi azért nem volt.

    Viszont magával a ténnyel, hogy sajnos idővel lassabb lett a táccs, nem tudok vitatkozni

  • 2008. November 21. at 17:46
    Permalink

    Egyáltalán nem vagy “kretén” :) Nálam iphone-nal is ugyanez történt, meglepően lassú volt, lassan merült stb, bosszantott. Úgyhogy tisztalap,jailbreak, és két oldal progi + még 3db van fent a gyáriakkal együtt. És pl egyik nagy kedvencem az iBlackList is áldozatúl esett a takarításnak. azt tudta hogy bizonyos telszámokról nem tudtak téged hívni, vagy sms-t küldeni neked, megkapja a teló de téged nem zargat hanem egy listába pakolja a progin belülre. de merítette az aksit mennie kellett. Most megint eljutott arra a pontra hogy néhány dolog lassan tölt be. meg arra is hogy 1 dolog miatt kell a jailbreak, a net megosztására a laptop és a szifon között. ha erre is találok egy ingyenes vagy olcsó működő alkalmazást, akkor már arra sem lesz szükségem.
    ugyanis idővel sajnos tényleg belassul, heti 1-2 újraindítás nem árt neki.

  • 2008. November 21. at 22:08
    Permalink

    Ez teljesen így van.. Én az Appshare & Installous alkalmazással szívtam a legnagyobbat, mert én hülye telepakoltam az Installous-t az ipa fájlokkal, “majd ha unatkozok felteszek párat” jeligével. Csak nekem valami folytán Installousból közvetlenül nem megy a telepítés. Megáll a fixing permissions-nál, majd jóval később kiböki hogy Done, viszont a szinkronizált alkalmazások forrását letörli. Egyiket sem lehet ezek után elindítani, csak azt ami Appshare-os, vagy Cydiás. Hogy ne legyen a postom egésze off, annyit elmondanék, hogy megszabadulván ettől az Appshare cucctól letakarítottam az iPodot, és az 5 oldalnyi app helyett mindössze csak a legfontosabbakat hagytam fenn, mindössze kevesebb mint 2.5 oldalban. :]

  • 2008. November 21. at 23:48
    Permalink

    Alapvetően nagyon sok app van az ipodomon (6 oldal azthiszem), ennek kb 1/10ede jailbreakes. Alapvetően a kütyüt főleg a mobile substrates és háttérbenfutó programok nyúzzák meg,tehát ezekből csak annyit rakok fel, amennyi tényleg hasznos (+winterboard). A winterboard egyébként tudtommal nem sokat lassít a vason, mivel nagyrészben csak “kicseréli” az artworköket (persze ennél jóval többről van szó).

  • 2008. November 22. at 02:58
    Permalink

    @Cyberbird: én a végén ott tartottam, hogy ha akartam valami használni rendesen újraindítottam előtte :) valamit elrontottam nagyonn, na, majd legközelebb :)

  • 2008. November 22. at 09:06
    Permalink

    én 10 oldalnyi app helyett két oldalnyit használok. sokkal de sokkal gyorsabb a rendszer hála ennek a bejegyzésnek
    .soha nem töröltem volna ki azt a sok felesleges appot .köszönöm

  • 2008. November 22. at 10:53
    Permalink

    @MeRziX: sajnos nem csak ennyi :) ha pl dinamikus háttérképet használsz, azaz váltogatja mondjuk idő vagy dátum alapján az sokat eszik mind az aksiból mind a teljesítményből, alapesetben viszonylag keveset vesz le, de azért levesz. én hagytam a springboardot ahogy van tetszik nekem ígyis :)

Comments are closed.